– Tavaly ezüst, idén bronz. Hasonlóan sikeres volt ez a szezon is?

– Mindenképp siker, hogy harmadik éve ott vagyunk a dobogón. Persze jó lett volna előrébb lépni, de látni kell, hogy nem rendelkeztünk olyan feltételekkel, hogy megcélozhattuk volna az NB I-et. Egyrészt a Bujtosi Szabadidő Csarnok felújítása miatt csak esténként tudtunk edzeni, és az élvonalhoz a támogatói kört is bővíteni kell. A bronzérem szépen csillog.

– Együtt lehet tartani ezt a keretet?

– Sajnos nem. Nagy Levente az utolsó mérkőzés után elköszönt, ő a Ferencvárosban folytatja, de van ajánlata Gubó Alexnek is, félek attól, hogy szétszedik a csapatunkat. Korábban már nyilatkoztam, hogy úgy lehet bajnokságot nyerni, ha van 16 profi játékos a keretben, akik délelőtt és délután edzenek. Így győzött tavaly az Eger, korábban a Mezőkövesd és a Balmazújváros. Ha fel akarunk jutni, nekünk is ezt az utat kell követnünk. Jó az utánpótlásunk, de még annyira fiatalok, hogy egy egész csapatot nem lehet rájuk építeni. Két év múlva egycsoportos lehet az NB I/B, így nekünk az első hatban kell majd végeznünk jövőre, ami nagyon nehéz lesz.

– Mi a helyzet a szakmai stábbal? Meg lehet oldani egy személyben az edzői és a klubvezetői teendőket?

– Az elmúlt három évben két ezüst- és egy bronzérmet szereztem edzőként. De azt látni kell, hogy nekem van egy főállásom, és közben az anyagi hátteret is próbáltam megteremteni a csapatnak, így nagyon nehéz dolgozni. Háttérbe vonulok, a napi edzéseknél nagyobb hangsúlyt kap majd Bécsi János és Grandjean Gábor, én inkább a támogatói kört akarom felépíteni, és nem titok, szeretnék a családdal is több időt tölteni, mert a kislányom lassan kétéves, egyre nehezebben enged el otthonról.

Dankó László