Kitüntetéseket adtak át a Városházán – 24 szakember munkáját ismerték el

Kitüntetéseket adtak át a Városházán – 24 szakember munkáját ismerték el

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere október 11-én a Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között adott át kitüntetéseket 24 kiváló szakembernek.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa” „Margócsy Emil-díj” kitüntetést adományozta három olyan kiváló pedagógus részére, akik egy-egy nyíregyházi köznevelési intézményben munkájukat kiemelkedő eredményességgel végzik.

A kitüntetést Bán Piroska a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanítója, Csurák Ildikó Júlia a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Technikum táncpedagógusa, és Karsai Miklós a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium szakmai igazgató-helyettese érdemelte ki.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése ebben az évben további tíz pedagógus kiemelkedő szakmai tevékenységét ismeri el az „Oktató-Nevelő Munkáért” „Vietórisz József-díj” kitüntetéssel, amit a mai napon:

Hegedűs Mónika Anita a Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézmény vezetője,

Jurisik Mihályné a Tündérkert Keleti Óvoda Ligeti Tagintézmény óvodapedagógusa,

Kléninger Lászlóné az Eszterlánc Északi Óvoda nyugalmazott intézményvezető-helyettese,

Korcsmár Zoltánné a Gyermekek Háza Déli Óvoda Pitypang Tagintézmény óvodapedagógusa,

Bátyiné Nagy Búza Mária Blanka a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola tanítója,

Andó Károly a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,

Erdélyiné Juhász Eleonóra a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola tanára,

Szaniszló Eleonóra a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Szabó Lőrinc Tagintézmény tanítója,

Székelyföldiné Baksa Katalin a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény pedagógusa,

Téglásiné Nagy Éva a Jókai Móra Református Általános Iskola tanítója,

Cseh Imre a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára,

Kovácsné Győri Gabriella a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium tanára,

Rubóczki Béla a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgató-helyettese,

Tóth Csaba az Északi ASZC Westsik Vilmos Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola tanára,

Viraszkó Szilvia a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanára – vehetett át.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a "Nyíregyháza Városért Bencs Kálmán díjat" a Nyíregyházáért végzett kimagaslóan eredményes tevékenységük elismeréseként három személy részére adományozta. Fintor Károlynénak az Idősügyi Tanács egykori titkárának, Dr. Szabó Saroltának a Sóstói Múzeumfalu tagintézmény igazgatójának, és Onderó Szilárdnak, a Nyírség Könyvtár Alapítvány elnökének.

Felelősségteljes munkája elismeréseként a "Nyíregyháza Város Közbiztonságáért Sztárek Ferenc díjban CSÁSZÁRI CSABA tűzoltó törzszászlós részesült.

Nyíregyháza város kulturális életében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a "Nyíregyháza Város Kulturális Életéért" Krúdy-Gyula -díjat SZÉKHELYI EDITH festőművész érdemelte ki.

A Közgyűlés kimagasló munkája elismeréseként az "Együtt-Egymásért" "Burger Istvándíj" kitüntetést GURBÁN CSABA rendőrszázados részére adományozta.