Kiszűrik a szabálytalankodókat a lakó-pihenő övezetekben
Kiszűrik a szabálytalankodókat a lakó-pihenő övezetekben

Az elmúlt időszakban több lakossági panasz is érkezett, hogy Nyíregyháza lakó-pihenő övezeteiben indokolatlanul nagy a gépjárműforgalom. A szabályokkal ellentétben vannak járművezetők, akik kerülőútként használják ezeket a szakaszokat, miközben figyelmen kívül hagyják a maximális haladási sebességként előírt 20 km/óra korlátozást. Éppen ezért az elkövetkezendő időszakban visszatérő sebességellenőrzésekre számíthatnak a közlekedők! – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A KRESZ ugyanis előírja, hogy lakó-pihenő övezetbe  – a „Lakó-pihenő övezet” jelzőtáblától a „Lakó-pihenő övezet vége” jelzőtábláig terjedő területre –  csak a következő járművek hajthatnak be:

a)  kerékpár,

b)  az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító személygépkocsi, a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, a betegszállító gépjármű, motorkerékpár, a motoros tricikli és ezekhez kapcsolt pótkocsi, segédmotoros kerékpár, állati erővel vont jármű és kézikocsi, a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű, továbbá az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,

c)  az ott lakók és oda költözők költöztetését végző tehergépkocsi,

d)  az oda látogatókat szállító autóbusz,

e)  az oda építő- és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,

f)  az út és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítőszolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen,

g)  a mozgáskorlátozott személy által vezetett vagy az őt szállító jármű és annak vezetője.

Legfeljebb 20 km/órával

A lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az elkövetkezendő időszakban Nyíregyháza több lakó-pihenő övezetében visszatérő sebességellenőrzésekre számíthatnak! Az indokolatlanul ott közlekedők és a sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyók súlyos szankciókra számíthatnak!

Folyamatosan érkeznek a bejelentések

A Jósavárosban, Örökösföldön, a Korányi kertvárosban, de a város számos pontján van lakó-pihenő övezet. Ezekről a helyekről folyamatosan érkeznek hozzám bejelentések. Az ott élők arra panaszkodnak, hogy egyes autóvezetők, akik ráadásul nem is ott élnek, szinte száguldoznak az utcában, pedig ezt tábla is tiltja. Sajnos találkozni hasonló problémával a Kertvárosban is, ahol a nyitott kerékpársáv miatt 30 km/h-val lehet közlekedni. A napokban azonban a Fészek utcában jártam az elektromos városgondnoki kisautómmal, aminek a maximális sebessége 35 km/h, mégis csak úgy suhantak el mellettem az autók

– hangsúlyozta Bordás Béla városgondnok.