Kishuszárok, nagy huszárok, öreg huszárok: elkezdődött a világraszóló huszártalálkozó!

Díszes felvonulás, köszöntők beszédek, megkezdődött a hagyományos Huszártalálkozó Nyíregyházán.

  A rangos esményt idén a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, valamint Böröndi Gábor, vezérkari főnök is megtisztelte jelenlétével.

A házigazda szerepét, Dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere látta el. A megnyitó beszédek a hagyományőrző lovashuszárok jelenlétében, a huszároknak örök emléket állító Magyar Huszár lovasszobor előtt hangzottak el. Ezt követően a programok a Sóstói Múzeumfaluban folytatódtak, ahol egész napos honvédelmi napot tartottak.  

 

Az országos szinten is egyedülállónak számító Huszártalálkozót először 1991-ben, akkor még több mint félezer huszár részvételével szervezték meg. A rendezvény augusztus 26-ai megnyitóját díszsortűz, gyalogos és lovas díszmenet követi, majd a Sóstói Múzeumfaluban folytatódnak a programok. Mintegy félszáz hagyományőrző huszár érkezett az ország minden pontjáról Nyíregyházára, hogy részt vegyen a XVIII. Nyíregyházi Huszártalálkozón. Délelőtt tíz órától kezdődött a megnyitó ünnepség, ezt hagyományosan mindig a magyar huszár szobornál tartják, az Országzászló téren. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármesterének megnyitó beszéde után Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott köszöntőt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján emlékeztetett, a magyar nemzet egy egész csapatnemet adott a világnak, hagyományait pedig szinte az egész világon ápolják, a szocializmus és a kommunizmus pusztítása miatt viszont éppen a magyarok számoltak le azzal és felejtették el a huszárság intézményét. Úgy fogalmazott, a magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek nemcsak katonai erények, hanem ma a nemzetek közötti versenyképesség alapját jelentik Kiemelte továbbá hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység a Magyar Honvédségben.

Kapcsolódó galéria

Huszártalálkozó 2023