Kimaradtak a helyzetek, büntetett az MFA

A 4. fordulót rendezték az NB-I-es Futsal bajnokság Alsó-házában. Az A’ Stúdió Futsal Nyíregyháza a Magyar Futsal Akadémia vendége volt Budapesten. 
Agresszíven kezdtek a mieink, letámadott a csapat, és beszorította a házigazdát. Az 5. percben mégis az MFA szerzett vezetést, egy szélről belőtt labda után többen is érkeztek középen, és a menteni igyekvő Ladányi Dávidról estében a saját kapunkba pattant a labda, 1-0. A Nyíregyháza próbált egyenlíteni de sorra kimaradtak a helyzetek, Ladányi lövésénél pedig a kapufa mentette meg a fővárosiakat. Kovács Erik lehetőségénél nagyot védett Boldizsár, igaz ezt tette egy hazai helyzetnél Petró Martin is. Az MFA teljesen visszaállt, és próbált kontrákra játszani. A 17. percben Manecával szemben szabálytalannak tűntek a hazaiak, de továbbengedték az esetet, gyorsan indultak a budapestiek, és a 3-2-es szituációt gólra váltották, 2-0. Az első félidőben az MFA három lehetőségéből két gólt szerzett, így a szünetben 2-0-ra vezettek. 
Fordulás után Gyügyei Zoltán kimaradt nagy helyzete után a Magyar Futsal Akadémia megint azonnal büntetett, és megszerezték az ellentámadásból harmadik góljukat a 24. percben, 3-0. Azonnal váltott a Nyíregyháza, Lovas Norbert mezőnyjátékost küldött be a kapus helyett, és záporoztak a lövések az MFA kapujára. A 31. percben aztán végre góllá érett a fölény, Maneca szerzett labdát, és szépített, 3-1. Nagy hajrába kezdett a Stúdió mely emberelőnybe is került két percre egy második sárga lapos kiállítás miatt, és Kovács Róbert a 36. percben 3-2-re módosította az állást, de a középkezdés után azonnal válaszoltak a hazaiak, 4-2. A hátralévő időben is 5/4-ben támadott a Nyíregyháza, de kimaradtak a helyzetek, így a hazai csapat megnyerte a találkozót. 

Magyar Futsal Akadémia – A’Stúdió Futsal Nyíregyháza 4-2 (2-0)
Budapest, Jv: Kovács G., Karsai R. 

MFA: Boldizsár, Módly M., Boznánszky, Szabó B., Lőrincz

Csere: Gaylhoffer, Véghelyi, Bencsik, Szili, Módly D. Vas, Szabó D. , Tarpai, Bokor

vezetőedző: Tóth Szabolcs

Nyíregyháza: Petró, Varga D., Kovács R., Caique, Maneca

Csere: Hegyes, Ladányi, Krajnyák, Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos L., Gyügyei, Bagdi

vezetőedző: Lovas Norbert