Kihallgatták a nyíregyházi szurkálót -  részben beismerte tettét

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. Antal 42 éves mátészalkai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. november 22-én 15 óra 40 perc körül egy nyíregyházi üzlet női alkalmazottját, szóváltás nélkül egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával bántalmazta, majd egy késsel életveszélyesen megsebesítette. Az elkövetőt a bűncselekmény elkövetése közben egy arra járó állampolgár megzavarta, így elmenekült a helyszínről. A rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen személyazonosságú elkövető azonosítását és felkutatását. A végrehajtott nyomozati cselekmények eredményeképpen a rendőrök egy napon belül azonosították, és 2018. november 23-án mátészalkai otthonában a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársainak bevonásával elfogták a feltételezett tettest. A rendőrök a férfi gépkocsijában az elkövetéshez használt eszközöket megtalálták és lefoglalták. A férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során részben beismerte tettét.

A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.

 

Forrás: police.hu