Kiadta a kormány azoknak a településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi CSOK
Megvan a lista arról, hol lesz elérhető a falusi CSOK

Kiadta a kormány azoknak a településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a korábban bejelentett falusi csok támogatás. A listán 2486 olyan, 5000 lélekszám alatti település szerepel, amelyeknek csökken a lélekszáma és hátrányosabb helyzetben vannak.

A kormány a támogatással egyszerre szeretné megoldani a magyar társadalom elöregedésének problémáját és azt, hogy sok falu elnéptelenedik. 

A támogatás részeként  az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére. A falusi csokot tanyákra is föl lehet venni. A támogatás 2019 július elsejétől lesz elérhető.

(A teljes lista ide kattintva elérhető.)

 

index.hu