Kezdődik az Atlétikai Centrum kivitelezése – Újabb hétmilliárdos beruházás Nyíregyházán

Kezdődik az Atlétikai Centrum kivitelezése – Újabb hétmilliárdos beruházás Nyíregyházán
Fotó: Szarka Lajos

Aláírták a Modern Városok Program keretében készülő Atlétikai Centrum kivitelezési szerződését.

A csütörtöki délutáni, városházi sajtóeseményen dr. Kovács Ferenc polgármester azt mondta: ezzel egy nemzetközi szintű sportlétesítménnyel gazdagodik városunk. A 6,8 milliárd forintos projekt kivitelezését egy hosszú folyamat végén a nyíregyházi Aktuál Bau Kft. nyerte, mely a szerződésben foglaltak alapján két hét múlva veszi át a munkaterületet, azaz a már a város tulajdonában lévő volt NYVSC pályát.

A cég nevében a szerződést aláíró Hársfalvi Gergely ügyvezető azt mondta, a tereprendezéssel július 15-én veszi kezdetét a munka, melynek véghatárideje összesen 600 nap, s ők felkészültek szakembereikkel a magas szintű megvalósításra.

A hét sportágnak helyet adó, sportszállóval együtt tervezett, külső és fedett pályákat is tartalmazó komplexum a nyíregyházi sportélet egyik központja lesz, helyet adva részben a tömegsportnak, és akár országos bajnokságoknak, nemzetközi eseményeknek.

 

A beruházás előzményeinek részleteiről nemsokára bővebben is olvashatnak.

Kapcsolódó galéria

Nyíregyházi Atlétikai Centrum szerződés aláírás