Kezdődik a szezon - A Kaposvárt fogadja első meccsén a Fatum Nyíregyháza

Kezdődik a szezon - A Kaposvárt fogadja első meccsén a Fatum Nyíregyháza

A héten elkezdődik a női röplabda bajnokság. A Fatum Nyíregyháza rögtön egy rangadóval indít, a Kaposvár lesz az ellenfél. A mieink kerete több helyen változott a nyári szünetben. 

A szokásosnál hosszabb volt a felkészülés a női röplabda együttesnél. A Fatum Nyíregyháza 10 hét munka után vág neki a bajnokságnak, egy megváltozott kerettel. Öt játékos érkezett a szünetben, és még az utolsó pillanatban is volt változás feladó poszton. 

- Feladó poszton volt változás, és az új játékosunk nem csak beállt a sorba, hanem a sor elejére állt, és húzza magával a többieket. Büszke vagyok a csapatra, mert mindenki becsületesen végig dolgozta a felkészülést - mondta Németh Szabolcs vezetőedző.

Az edzőmérkőzések jól sikerültek, minden meccsét megnyerte a csapat. A hazai rendezésű Fatum Property Kupán pedig játszmát sem veszített az együttes, így a játékosok optimisták a rajt előtt. A kaposváriak célja a mieinkhez hasonlóan a bajnoki cím megszerzése. 

- Rengeteg mérkőzés vár ránk, és rögtön az elején rangadók is. Elképzelhető, hogy ez a két együttes vívja majd a bajnoki döntőt is, úgy érzem felkészültünk az idei szezonra - mondta Lacombe Zsófia játékos. 

A csütörtöki mérkőzés 18 órakor kezdődik a Continental Arénában. A nézők számára maszk viselése kötelező, és kérik a megfelelő távolság betartását is. Csak a főbejáratot használhatják majd a szurkolók, és ezúttal büfé nem áll majd rendelkezésre.