Kevesebb a fejtetűvel fertőzött gyerek

Elrettentő oktatóvideóktól és fejtetűirtószer-reklámoktól is hemzseg a világ legnagyobb videómegosztó portálja. Az egyikben azt mutatják, mi történik akkor, ha nem foglalkoznak a fejtetűvel. A speciális parazitafésű, amivel lehúzzák a hajszálakról a rovarokat, szinte hullámzik a sok vérszívótól. Egy német nyelvű filmből pedig minden kiderül a tetűről. A gyerekek általában közösségben szedik össze. A fertőzés leginkább zárt közösségekben terjed, és szinte mindig úgy jön létre, hogy az emberek haja összeér, amikor fejüket összedugják, ezért jellemzően óvodások és kisiskolások a veszélyeztettek. Sokan úgy gondolják, a higiénia hiánya segíti a fertőzés kialakulását és terjedését, de ez nem jelent garanciát, mert a megfelelő tisztálkodási szabályokat betartó személy is ugyanúgy megfertőződhet. A fejtetvességet az 1960-as és 1970-es években az iskolaorvosi és védőnői szolgálatok nagyon jelentősen visszaszorították, azonban az elmúlt években a fertőzés újra terjed és a legfrissebb adatok szerint ma már a magyar gyerekek 1–3 százaléka fertőzött.

Csökkent a fejtetvesség a gyerekek körében. Ezt már egy nyíregyházi védőnő mondja. Az elmúlt években ugyanis gyakoribb volt, hogy egy-egy intézményben fejtetves gyermeket találtak. Most jelentősen csökkent a számuk.

[REKLAM]

– Mindig van, de régebben úgy tapasztaltuk, hogy nagyobb mértékben fordult elő – mondta Farkas Sándorné védőnő. – Ennek az aránya csökken, amit örömmel tapasztalunk, és valószínűleg a rendszeres szűrés lehet a magyarázata annak, hogy sikerült egy kicsit visszább szorítani.

Évente három alkalommal, szeptemberben, januárban és áprilisban végeznek fejtetűszűréseket az óvodákban és iskolákban a védőnők. Ha egy gyerek fején találkoznak problémával, diszkréten egy lezárt borítékban értesítik a pedagógusokat, akik az érintett szülőknek továbbítják a szakember jelzését. A szülőknek ilyenkor kötelező a paraziták irtása, ha lekezelték a csemetéjüket, jelezni kell az oktatási intézményben. A kezelést követően két hét múlva ilyenkor újra visszamegy a védőnő a fertőzött gyerekhez és közösséghez, ilyenkor újra szűrést végez, ez egészen addig tart, amíg fel nem számolják a problémát. A megfigyelések szerint a fejtetvesség dömpingszerűen egy országon belül 20–25 éves periódusokban visszatérően jelenik meg újra. Magyarországon legutóbb a hetvenes-nyolcvanas években volt egy ilyen hullám.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: internet)