Két sima után két izgalmas szett - nyert a Fatum Nyíregyháza Jászberényben

 Villámrajtot vett a Fatum Nyíregyháza Jászberényben a női röplabda Extraliga mérkőzésen. 4-12-nél időt kért a hazaiak trénere ami használt, mert négy pontot szereztek zsinórban a jászberényiek, de a feltámadás után simán nyerte a játszmát a Fatum.

A második szett szinte pontosan úgy indult, mint az első, ezúttal 5-12-vel kezdett a Nyíregyháza, majd a Jászberény négy pontot szerzett zsinórban, így az addig a kispadon helyet foglaló Hollósy László időt kért. A tréner eddig ülve szemlélhette a találkozót, amire ritkán példa, de játékosai teljesítménye meggyőző volt. Brisebois ütése után 12-19 volt már az állás, és végül nyerte is a játékrészt a Nyíregyháza.

A harmadik felvonás a korábbiakkal ellentétben szorosan indult, 6-5-nél még a házigazda vezetett. A folytatásban ugyan három ponttal meglépett a Fatum, de 16-16-nál ismét döntetlen volt az állás. A hajrá izgalmasan alakult, és végül első játszmalabdáját értékesítette a Jászberény, így szépített.

A negyedik szett felváltott vezetéssel indult, majd három ponttal elhúztak a mieink, de egyenlített a Jászberény, majd jó blokkokkal 17-14-nél már a hazaiak álltak jobban. 18-18 után aztán zsinórban hat pontot szerzett a Nyíregyháza és meccslabdához jutott. A harmadikat sikerült értékesíteni, így 3-1-re győzött a Fatum.

Jászberény - Fatum Nyíregyháza 1-3 (-12 , -16, 22, -20)
Nyíregyháza: G. Francesco, Kalicanin, Inneh-Varga, White, Brisebois, Medic
Csere: Tóth F. (liberó), Ancsin, Matic
vezetőedző: Hollósy László

Dankó László