Két nap alatt 57 utast figyelmeztettek maszkviselésre buszon, 16-ot kizártak az utazásból
Fotó: Illusztráció

A szeptember 18-án megjelent kormányrendelet értelmében szeptember 21-től a maszk használata már nemcsak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a VOLÁNBUSZ Zrt. Kommunikációs Igazgatósága közölte: a szigorításokat megelőző egy hétben fokozottan, több száz járaton ellenőrizték a maszkviselési előírás betartását, így kollégáikat és utasaikat is felkészítették a változásra.

Társaságuk munkatársai szeptember 21-én és 22-én országosan több mint 170 ellenőrzést hajtottak végre, melynek során 1520 utast ellenőriztek és ennek során 57 személyt kellett figyelmeztetésben részesíteni. A jegy- és bérletellenőrzést végző partnerük munkatársai a hét első két napján 49 főt figyelmeztettek az előírt védőeszköz – szájmaszk – hiány/vagy szabálytalan viselése miatt, ebből 16-an a felszólítás ellenére sem voltak hajlandók a maszkot felvenni vagy szabályosan viselni, ezért őket ki kellett zárni az utazásból. Pótdíjazást mindössze 7 esetben kellett kiszabni az utazásból kizárás mellett.

Nincsenek regionális adatok

Szerkesztőségünk szeretett volna kérni nyíregyházi adatokat is, de a Volánbusz azt írta: országosan látják el a személyszállítási közfeladatot, ezért ellenőrzéssel kapcsolatos adatokat országosan tartanak nyilván, megyére vonatkozóan nem gyűjtenek ilyeneket.

„Magukat” is ellenőrzik

A Társaság válaszában hozzátette: a jogszabályban előírt maszkviselési kötelezettség betartása autóbusz-vezető kollégáik számára is  kötelező. A közegészségügyi előírások maradéktalan betartására rendszeresen felhívják kollégáink figyelmét is. Hétfőn és kedden ellenőr kollégáik országosan 24 esetben szólították fel munkatársaikat a rendeletben foglaltak betartására.

Már korábban szigorítottak

A Volánbusz emlékeztet: a veszélyhelyzet feloldása óta egyre többen utaznak az autóbuszokon. Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a társaságukhoz különböző fórumokon eljuttatott azon észrevételek száma, amelyekben utasaik a maszkviselési szabály be nem tartásával kapcsolatban panaszkodtak. Ezeket a jelzéseket autóbusz-vezető kollégáik is megerősítették. Utasaik és kollégáik egészségének védelme érdekében első lépésként a rendőrségtől kértek segítséget. Mint írják, a szúrópróbaszerű ellenőrzések sikeresek voltak, de a vírus terjedése miatt szeptember 15-től a Volánbusz is szigorított az utazási feltételeken, az autóbusz-vezetők kötelesek voltak megtagadni a felszállást, ha az utas nem tartotta be a maszkviseléssel kapcsolatos előírásokat, és a kötelezettségnek egyszeri felszólításra sem tett eleget. Utazás közben a jegy- és bérletellenőrök ellenőrizték az előírás betartását, és egyszeri, eredménytelen felszólítás után, lakott területen megállva kizárták az utazásból az érintetteket. A szabályt be nem tartókkal szemben – felszólításra sem veszi fel a maszkot, vagy nem veszi tudomásul az utazásból kizárást – az autóbusz-vezető és az ellenőr rendőrt hívhatnak, akik szabálysértési eljárást indíthatnak és pénzbírsággal sújthatják a szabálytalankodókat.

Folyamatosan tájékoztatnak

A Volánbusz közlése szerint utasaikat továbbra is minden lehetséges információs csatornán tájékoztatják az aktuális járványügyi előírásokról és felhívják a figyelmet azok betartására, így pl. honlapjuk nyitóoldalán, a koronavírus-járványra tekintettel létrehozott aloldalon, közösségi média felületeiken, valamint minden autóbusz-állomáson és autóbuszon kihelyezett figyelemfelhívó plakátokon.

Kérik a rendelkezések betartását

– A rendelkezések mindenkire nézve kötelezőek, mindannyiunk érdekében tisztelettel kérjük azok betartását! Kérjük utasainkat, hogy láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket, és részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket. Együttműködésüket köszönjük! – hangsúlyozza közleményében a Volánbusz.