Két művelődési ház is megújult
Két művelődési ház is megújult

Folyamatosak az energetikai célú felújítások városszerte, legutóbb két művelődési ház is helyet kapott az egyik TOP-os projektben. Az önkormányzat sikeresen pályázott, így a „Két közművelődési intézmény és a NYSZC Inczédy György Szakgimnázium, Szakközépiskola épületeinek energetikai korszerűsítése” című programban a borbányai és a városmajori épület is megújult – utóbbi a hét közepén nyitott újra.

Az önkormányzat bruttó közel 435 millió forint 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert a megvalósítására, melyet még az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című felhívásra nyújtott be. Nem egyedülálló ez a program, hiszen egy évtizede zajlik városszerte gőzerővel, érintve az összes óvodát és bölcsődét (ez a folyamat már befejeződött), valamint rengeteg iskolát, kollégiumot – is.

Folyamatos korszerűsítések

Közismert, hogy e tekintetben is jelentős volt a lemaradás 2010 környékén, a Nyíregyháza MJV Önkormányzatának tulajdonában lévő épületek meghatározó része energetikailag elavult, üzemeltetése költséges, így korszerűsítésük elengedhetetlen – ez volt az alaphelyzet. A beruházás elsődleges célja és eredménye az energiára fordítandó költségek jelentős csökkentése. A pályázat keretén belül az Inczédy György Szakgimnázium, Szakközépiskola épülete mellett két művelődési ház energetikai fejlesztése valósult meg, szem előtt tartva a racionálisabb energiagazdálkodás elősegítését.

Nyílászárók, szigetelés

A fejlesztés során az egyik projektelemként a Nyíregyháza, Városmajor utca 3. szám alatt található VMKK Városmajori Művelődési Ház energetikai korszerűsítése történt. A projekt keretében a homlokzati nyílászárókat műanyag nyílászárókra cserélték, megtörtént az épület homlokzati hőszigetelése, valamint a tetőszigetelés. Úgymond projektarányosan akadálymentesítést is végeztek: rámpaépítés, akadálymentes mosdó kialakítása. Emellett megújuló energiaforrással történő fejlesztés valósult meg napelemek elhelyezésével.

Napelemek itt is

A második projektelem keretében az egyik külső városrészben, a VMKK Borbányai Művelődési Házának energiakorszerűsítése történt a Margaretta utcán. Az épület homlokzati hőszigetelése mellett fűtéskorszerűsítés zajlott, s hasonló volt az akadálymentesítés a városmajorihoz (rámpa építése, akadálymentes mosdó kialakítása). A homlokzati nyílászárókat műanyag nyílászárókra cserélték és napelemes rendszert alakítottak ki.

Hatékonyabb energiagazdálkodás

A művelődési házak műszaki átadás-átvételére 2021 novemberében került sor. A beruházás megvalósításával a fejlesztéssel érintett épületek energetikai osztályba sorolása javult, csökken az éves CO2-kibocsátásuk, valamint az éves primer energiafelhasználásuk is.