Kern, Rékasi, Stohl a szabadtérin

Persze nem egyszerre, hanem a nyár különböző napjain láthatjuk ezeket az előadásokat a Szabadtéri Színpadon esténként fél 9-től. Bemelegítő edzéseknek is tekinthetők ezek a nyarat követő VIDOR Fesztiválra, hiszen meghatározó elemük a jókedv, a derű lesz. Tíz hét alatt 11 programra várják az éppen akkor itthon nyaralókat a Móricz Zsigmond Színház munkatársai az ország egyik legszebb szabadtéri színpadának fái alá.

 

A Villa Negra nem apácazárda

 

Az idény június 20-án indul a megunhatatlan Csárdáskirálynővel, amiben ismét felcsendülnek Kálmán Imre melódiái, köztük a Túl az Óperencián, Az asszony összetör, Te rongyos élet. A Tasnádi Csaba rendezte operettben fellép Bárány Frigyes, Gáspár Tibor és Tóth Sándor is. A Tied a világ című zenés társasjátékban Bródy János, Feke Pál, Serbán Attila és Vastag Tamás jóvoltából klasszikussá vált 20 Illés-dal csendül fel az 50 éves jubileumát ünneplő együttes tiszteletére. Udvaros Dorottya népes rajongótábora Majdnem valaki című lemezbemutató koncertjének örülhet, melyen közreműködik Hrutka Róbert és zenekara. A Villa Negra még mindig nem mondható apácazárdának. Ez derül ki a József Attila Színház Hattyúdal a Republic együttessel című zenés komédiájából, melynek filmes verzióját szinte mindenki ismeri Páger Antal, Sztankay István és Bodrogi Gyula felejthetetlen játékának köszönhetően.

 

Hujber és Gesztesi a kecóban

 

A gyermekekre is gondoltak a Dobronka cirkusz világszámmal, melyet a Mesebolt Bábszínház és a Magamra Alkotóműhely közösen hozott létre marionett bábok segítségével. Ezt július 11-én 17 órától láthatják a kicsinyek. Dér Heni, Torres Dani és Karalyos Gábor lesznek a főszereplői a Cabaret című musicalnek, amelyiknek alapját a nyolc Oscar-díjjal jutalmazott film teremtette meg. Az Estére szabad a kecó avagy a londoni szextett című bulvár burleszk nős „hőse” szeretné megnyerni egy dúsgazdag befektető kegyeit, csakhogy közben attól tart, feleségénél is „befektet” valaki, márpedig a kettő antagonisztikus ellentétben áll egymással. A főszereplők Hujber Ferenc, Gesztesi Károly és Bánfalvy Ági.

 

Nincs nyár Anconai nélkül

 

Senki sem üdvözülhet a saját hazájában, tartja a mondás. Szerencsére ez nem igaz a tízéves 4 for Dance táncegyüttesre, amelynek pergőlábú tagjai látványos, mókás gálaműsorra várják rajongóikat augusztus első napján, meglepetésvendég közreműködésével. Anconai, a megunhatatlan. Ezúttal az első, majd egy hét múlva a második részt is láthatják az érdeklődők. Az elsőben ismét színpadra lép például Egyed Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Petneházy Attila és Varjú Olga, a másodikban pedig többek mellett Schlanger András, Puskás Tivadar és Balogh Gábor. Minden jó, ha a vége jó! Márpedig igazi csemegének ígérkezik a Vígszínház A testőr című komédiája augusztus 22-én Eszenyi Enikővel, Stohl Andrással és Kern Andrással a főszerepben. Megtudhatjuk, milyen az, ha egy színész férj testőrnek öltözve, „álruhában” próbálja hűtlenségen kapni, visszahódítani színésznő nejét.

Sz. Kántor Éva