Kern Andrással Lövölde tér a Benczúr téren – Augusztus 17-én irány a Rózsakert!

Te majd kézen fogsz..., Pincér-rock, Hé, 67! csak ízelítő azokból a remek dalokból, amelyek elhangzanak Kern András Lövölde tér című koncertjén augusztus 17-én a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. (Megjelent a Nyíregyházi Napló július 19-ei számában.)

Egy sor olyan színházi előadásban játszik a Kossuth-díjas művész, avagy olyan örökbecsű dalt énekel, amelyik szinte „életfogytig” tartó sikerre ítéltetett. Elég csak a Játszd újra, Sam!-re utalni, amelyiknek premierje 1983-ban volt, s azóta levehetetlen a Vígszínház repertoárjáról. A Móricz Zsigmond Színház nézői is láthatták a remek Hitted volna? című színművet, amelyben Hernádi Judittal brillíroznak 2013 óta, s akkor még nem beszéltünk A testőr című Molnár Ferenc-darabról vagy Kútvölgyi Erzsébet partnereként az Élet mint olyanról. Ki ne ismerné Kern dalát: Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, amelyik annyi feldolgozást megért már, vagy koncertjének címadó számát, a Lövölde tér örökzöld slágert, amelyik a negyed százada megjelent első lemezén található, s ma is magával ragad. Hogyan született meg a koncertest létrehozásának ötlete? – kérdeztem Kern Andrástól.

Fesztbaum Béla és Eszenyi Enikő találta ki 2012-ben, hogy a Magyar Dal Napján a Vígszínházban egy est során adjam elő kedvenc dalaimat, amelyek megjelentek a Kern-lemezeken.

– idézte vissza a művész. – Egy sorozat lett belőle Pesten születtem címen. A Vígben egy idő után abbamaradt ez a műsor, s kezdtük járni vele az országot. Lemezre énekelni jobban szerettem, mint koncertezni. Nehéz dolog egyedül állni a pódiumon! Inkább zenészi feladatnak tűnt számomra, márpedig én színész vagyok. Azért most már koncertezni is szeretek. Magamtól kezdtem dalszövegeket írogatni annak idején, aztán odaadtam azokat zeneszerzőknek, akik megzenésítették. Így született meg az első nagylemezem anyaga. Abban az időben a színészek inkább sanzonokat énekeltek, de én úgy gondoltam, a pop-rock műfaj jól állna nekem. Érzelmileg nem kötődtem a dalban megénekelt Lövölde térhez, de tetszett a neve, azért választottam ezt a helyszínt. Azokból a dalokból válogattam a koncertemre, amelyek megjelentek az 5-6 lemezemen, például a Hé, 67!, amelynek előadásakor Heilig Gábor veszi át Zorán „szerepét”. A másik vendéggel, Hernádi Jutkával a Szép ez a szeptembert adjuk elő közösen. Egyedül éneklem a Moszkva című dalt vagy az Esiket...

Te majd kézen fogsz...

Mint Kern András elmondta, ma már ritkán ír szövegeket, mert a lemezkiadás nehezen megy napjainkban. Csak olyanokat adnak ki, amelyek garantáltan nagy példányszámban fogynak el, az ő dalai azonban nem ilyenek. A koncert során különféle anekdotákat is elmesél majd, amelyekből van jócskán; hosszú pályája során sok humoros dolog történt vele. A zeneszerzői főként Presser Gábor, Másik János, Heilig Gábor és Novák János. Hernádi Judittal sok darabban játszottak együtt, jó barátok is, s Heilig Gáborral közösen szívesen vállalták, hogy vendégek lesznek a koncertjén. Egy Gábor által válogatott hattagú zenekar kíséri őket. Elhangzik az est során többek között a Presser Gábor által írt dal: Te majd kézen fogsz és hazavezetsz is, melyet Kern András vitt először sikerre az Ez van című lemezén 1989-ben.

A közönség vele együtt énekelheti majd a Rózsakertben is:

Milyen jó nekem, hogy vagy nekem.