Kéményseprők köszöntötték Nyíregyháza polgármesterét

„Bőség, békesség, jó egészség!” Ezekkel a gondolatokkal viszonozta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a kéményseprők szavait, akit hivatalában kerestek fel a kéményseprők 2016 első hétfőjén. Nyíregyházán több mint két évtizedes múltra tekint vissza az, hogy a Kéményseprőipari Kft. munkatársai újévi jókívánságaikat viszik el a városházára. A fekete ruhás szakemberekhez több babona is kapcsolódik.

 

Szerencsét hozó emberek

 

Valkó László, a Kéményseprőipari Kft. ügyvezetője visszautalt azokra az időkre, amikor az első kéményseprők elkezdték a munkát. A legenda szerint akkor egy-egy falu felfogadta őket, akik ezután végigjárták a házakat. Ahol nem volt korom a deszkán, azokon a településeken sokkal kevesebb volt a kéménytűz.

További képekért kattintson a fotóra!

A szakember hozzátette, annak idején a házak elég közel épültek egymáshoz, és tűz esetén nemcsak az adott ház, hanem az egész falu égett. Emiatt, ahol a kéményseprő járt, ott nem volt tűz, arra azt mondták, szerencsés falu. Úgy tartották, a szerencsét a kéményseprő hozta.

 

„Kéményseprőt látok, szerencsét találok”

 

A kéményseprőknek év közben is örülnek az emberek. Ha valaki például megpillant egy fekete ruhás, fehér nyaksálas szakembert az utcán, a gombja után nyúl és elmondja a versikét: „Kéményseprőt látok, szerencsét találok.” Majd háromszor megcsavarja a ruhadíszt, és addig nem engedi el, amíg nem találkozik egy szemüveges emberrel. A kéményseprők azonban leginkább újévkor hoznak szerencsét, ami mindenkinek jól jön.

 

Szerencse embernek, városnak

 

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere azt mondta, a szerencse mindenkinek szükséges, így a Nyíregyházán élőknek is. A város vezetője hozzátette, úgy véli, ezért a nyíregyháziak sokat meg is tesznek. Dr. Kovács Ferenc visszautalt a 2015-ös évre, amikor sem Nyíregyházán, sem a megyében nem történt komolyabb, eldugult kéményből adódó probléma.

Ez a szokás nem csupán a szabolcsi megyeszékhelyen él, Magyarország polgárait először 1991-ben köszöntötték a kéményseprők Göncz Árpád köztársasági elnökön keresztül. A kéményseprők jókívánságaiból jutott a sajtó helyi képviselőinek is, akiknek előző éves munkájukért mondtak köszönetet a város vezetői.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)