Keleti rangadót pótolnak a Tigrisek

A DAK Acél Gorillaz elleni meccsen (28-7) győzelemmel búcsúztatták a szabolcsiak a Városi Stadiont, így most egy idegenbeli túra vár az együttesre. Elsőként egy Miskolc Steelers elleni Keleti rangadóval kezd Thomas Smythe gárdájára. Mint ismert, ezt a találkozót az első fordulóban rendezték volna, ám akkor a rendkívüli hóhelyzet átírta a forgatókönyvet. Most viszont két jó formában lévő csapat méri majd össze tudását egy parázs hangulatú összecsapáson.

A Tigers támadósora jelenleg a legeredményesebb a HFL-ben.

Ez a Gorillák ellen is bebizonyosodott, mivel Troy Rice és Brian Gessel nem kis munkát végezve vezették győzelemre a csapatot. A védelem pedig elképesztő teljesítményt nyújtott. Gyakorlatilag momentumot sem engedett a Duna-partiaknak, és emellett több labdát is szerzett, valamint a levédekezett passzok aránya is jó volt, különösen Greg Williams esetében. Így mondhatni a Tigrisek készen állnak a következő kihívásra. Ez a mérkőzés ugyanis nagyban befolyásolhatja a csapat helyezését a tabellán, ami a rájátszásbeli kiemelést is meghatározza.

A Miskolc Steelers nem lesz könnyű ellenfél, hiszen az acélvárosiak futójátéka különösen megerősödött idén Andre Whyte érkezésével. De a nyíregyházi publikumnak is ismerős Vasyl Yordan, aki egykoron a Tigers színeiben adogatott. Emellett pedig több légiós is van a borsodiak keretében, akik anno a fekete-fehér szerelést viselték. Ismerős arcokból tehát lesz bőven a felsőzsolcai mérkőzésen.

Ám most Nyíregyházán a jövő generációja mutatná meg, hogy milyen erő lakozik benne.

Ismételten egy nagyon nehéz kihívás előtt állunk.

– nyilatkozta Thomas Smythe vezetőedző.

Nagyon erős futójátéka van a Steelers-nek, és ehhez eléggé termetes játékosok is párosultak. Oda kell tennünk magunkat, százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk, és akkor győzhetünk. A következő két összecsapásunk határozza meg azt, hogy kivel játszunk majd a playoffban. Ez biztosan motiválttá teszi majd a csapatot.

A Miskolc Steelers-Nyíregyháza Tigers találkozó június 9-én, szombaton 15 órakor kezdődik Felsőzsolcán, a Városi Sportpályán.


Forrás: Nyíregyháza Tigers

Fotók: Hulyok Zsolt