Keleti csapatok csatája
Nyíregyházán rendezik az atlétikai csapatbajnokság keleti elődöntőjét. A versenyről az első hat helyezett jut tovább a fináléba.

Egy évvel ezelőtt szintén a Városi Stadion volt a helyszíne az atlétikai csapatbajnokság keleti elődöntőjének. Akkor Nyíregyháza és Debrecen közös csapata végig vezetett, de a váltóban a GEAC-BEAC-Ikarus csapata győzött, és végül első helyen jutott a fináléba. A Sportcentrum atlétái számára a hétvégi viadal lesz az első komolyabb verseny tavasszal.

– Most igazolhatják majd a versenyzőink az edzőtáborok fontosságát, és számot adhatnak az elvégzett munkáról. Rengeteg válogatott atléta áll majd rajthoz, és egy éve a döntő első három helyezettje a keleti elődöntőből került ki, így most is szoros eredményt és nyíregyházi győzelmet várok – mondta Vas László, a Nyíregyházi Sportcentrum szakágvezetője.

A Magyar Atlétikai Szövetség elégedett volt a tavalyi szervezéssel, ezért döntött ismét a szabolcsi megyeszékhely mellett. A pénzdíjas versenyen magasabb lesz az indulók létszáma, mint az országos bajnokságon.

– Vannak olyan élversenyzőink, akik már bizonyítottak nemzetközi viadalokon is, egy éve pedig a szervezők is bizonyítottak, ezért kaptuk meg ismét a rendezés jogát. Az atlétikai térképen Nyíregyháza egy fontos hely – mondta Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.

Az elődöntő győztese 1,6 millió forinttal lesz gazdagabb, a szeptemberi finálé nyertese pedig 5 millió forintot kap majd. A döntőt ezúttal is Székesfehérváron rendezik majd. A nyíregyháziaknál Helebrandt Máté kisebb sérüléssel bajlódik, így ő nem indulhat, a többiek viszont ott lesznek a szombaton kezdődő versenyen. A csapatbajnokság vasárnap estig tart.

Dankó László