Kármentesítették az egykori hulladéklerakót Borbányán

– Az 1960-as évektől 1985-ig hulladéklerakóként üzemelt a Kállói út és Csárda utca közötti terület – erről beszélt szerdán délelőtt Nyíregyháza polgármestere. Dr. Kovács Ferenc hozzátette: – Kommunális hulladéktól kezdve veszélyesnek számító anyagokig mindenféle szemetet hordtak ide a teherautók. Egykor az Ököri-tó pompázott itt, de a víz eltűnt, mert 25 éven át hordatta ide a korabeli tanács a város és cégei szemetét. A szakemberek a rendszerváltás óta jelezték, biológiai bomba alakult ki a város határában és csak idő kérdése, hogy mikor fertőzi meg az értékes ivóvízbázist.


SIKERES PÁLYÁZAT


Pénzhiány miatt azonban korábban nem sikerült felszámolni a sorsára hagyott szeméttelepet. 2010-ben az új városvezetés – miután megvásárolta a korábbi tulajdonostól a területet – egy sikeres, 100 százalékban támogatott beruházás segítségével elkezdte a rehabilitációt. 1,6 milliárd forintot nyert az önkormányzat a szeméttelep felszámolására.


MEGSZABADÍTOTTÁK A KÁROS ANYAGOKTÓL


A feladat elvégzésére konzorcium alakult, és mintegy 500 ezer köbméter talajt szabadítottak meg a különböző káros anyagoktól. A szennyeződések eltávolítására többféle módszert is alkalmaztak és alkalmaznak jelenleg is. Például felszínre szivattyúzzák az itt keletkező talajvizet, amit a szeméthegyek helyére ültetett növények tisztítanak meg. – A területen található közel 320 ezer tő növény segít ebben, megszűrik majd a gyökereikhez a csepegtetőrendszeren juttatott vizet – mondta Petró Árpád, a Zöld Sziget Konzorcium ügyvezetője.


SZAKMAI ELISMERÉS


A terület tisztítása jelenleg is folyik és még legalább 5 évig működik majd az itt lévő talajvízszivattyú, és addig a speciális növények folyamatosan besegítenek a káros anyagok mentesítésében. A projekt ugyanakkor szerdán hivatalosan lezárult, ezt szalagátvágással ünnepelték meg. A borbányai hulladéklerakó kármentesítését a szakemberek is elismerik. Az itt alkalmazott zöldtechnológia az egyik legrangosabb szakmai elismerést is megkapta: úgynevezett Greennovációs díjjal jutalmazták.


IVÓVÍZMEGÓVÁS ÉS…


– Ezzel lezárult egy hosszú folyamat és egy új korszak kezdődik – tette hozzá dr. Kovács Ferenc. Az ivóvízbázis megóvása volt a borbányai hulladéklerakó felszámolásának a legfontosabb célja. Nyíregyháza polgármestere azonban hozzáfűzte, 16,5 hektár értékes terület keletkezett itt, amit idővel akár hasznosítani is lehet. A kötelező, ötéves fenntartási idő után az akkori városvezetés majd átgondolhatja, mit kezd a kármentesített területtel.

Z. Pintye Zsolt