Karácsonyi hangversenyre invitálták a város lakosságát a társszékesegyházba

 

Ez alkalommal is a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, valamint a Cantemus Kóruscsalád közös műsora adta a Városi Karácsonyi Hangverseny programját. Ám a koncertet megelőzően két köszöntő is elhangzott.

Az ünnep teszi az embert emberré

Elsőként a templom plébánosa, Felföldi László azt emelte ki:

Ezek a napok egyetlen gondolatról szólnak, az ünnepről, ami az embert emberré teszi.

Szerinte, ha valaki elveszíti az ünnep lényegét, akkor mindent elveszített.

Az ünnepben mindig különös ajándékok vannak, de a legfontosabb a találkozás, a jelenlét, és csak a szívek tudnak igazából találkozni. Elfuthatunk egymás mellett, bólinthatunk, kezet foghatunk, de akkor még nem találkoztunk.

– fogalmazott a római katolikus plébános.

Az Önkormányzat egész évben gondoskodik

A város polgármestere, az este meghívója adventi beszédében arra utalt, az önkormányzat nem csak karácsonykor, de egész évben nagy figyelmet fordít a gyermekekre, a családokra, az idősekre és fiatalokra egyaránt, és ott segít, ahol a legnagyobb szükség van arra. Legyen szó szociális támogatásról, gyermekétkeztetésről, táboroztatásról, vagy az idősebb generációnak nyújtott juttatásokról. S a fejlesztések, útépítések, intézményfelújítások is – bár átmenetileg kellemetlenséggel és nagy felfordulással járnak – minden nyíregyházi örömére valósulnak meg.

Ugyanakkor jelezte:

A karácsony az egyik legfontosabb keresztény ünnep, s ebben az időszakban városunk közösségének tagjai, mint minden esztendőben, most is szívesen osztják meg egymással az ünnepvárás pillanatait. A karácsonyi forgatag a belvárosban, és az adventi programsorozat – melynek része a közös gyertyagyújtás , még inkább összehozza az embereket.

Fényes és örömteli ünnepvárás

Advent idején a gyertyalángok fellobbanásával, a világosság növekedésével felerősödik a fény, és felerősödnek a legnemesebb emberi értékek, érzések is: a család szeretete, a gondoskodás, az odafigyelés a gyermekekre és az idősekre, a türelem és a megértés. Kívánom, hogy ez a világosság járja át a városunkat is. Kívánom, hogy az ünnepvárás minden családnak és minden gyermeknek fényes és örömteli legyen. Szeretet és boldogság, bőség és áldás legyen minden otthonban.

– mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Kortárs művek és vastaps

A polgármesteri beszédet követően John Rutter, kortárs brit zeneszerző művei adták az ünnepi műsor gerincét. A koncert közreműködői a Szabó Soma Liszt-díjas karnagy által vezényelt Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, valamint a Cantemus Vegyeskar és Cantemus Gyermekkar volt. A közönség vastapssal jutalmazta a fellépőket, akik még egy karácsonyi ráadásszámot is elénekeltek a végén.

 

Tarczy Gyula