Február 13-án újabb fordulóban mérkőztek a magyar sakk NB. I-ben a szellemi sportot művelő egyesületek csapatai. Megyeszékhelyünket az NYVSC első csapata képviseli az első osztályban, mégpedig igen sikeresen, a megelőző bajnoki évben az NB.II-t megnyerve jutott fel és debütálóként eddig sikert sikerre halmozott, csupán egyetlen mérkőzésen végzett döntetlenül, minden további meccset megnyert!
A 2021. év értékelésekor borítékolható volt, hogy az NYVSC sakkozói éremszerzéssel ünneplik majd az első osztályban a bemutatkozásukat, csupán az érem színe volt kétséges – tájékoztatta szerkesztőségünket Gunyecz Zoltán szakosztályvezető és csapatkapitány.
„Januárban az NYVSC pihenős volt, a 2022. évet februárban kezdte, mégpedig a legfőbb riválist, a fővárosi Kőbányát fogadta hazai pályán, a Szindbád Színháztörténeti Múzeum Dísztermében. A vendégcsapat igen jó összeállításban érkezett, 4 FIDE mestert és 2 nemzetközi mestert is asztalhoz ültetett, a hazaiak is csaknem a legjobb összeállításban várták a vendégeket, 3 FIDE mestert és 4 nemzetközi mestert tudtak a csapatba beállítani.
A mesterek között az első órákban fogáskeresés történt, kik a második, kik a harmadik, negyedik órában adták döntetlenre a partit. A mezőny második felében a hazaiak hengerelni kezdtek, átütött az ifjú Varga Marcell, Rácz Zoltán mesterünk, „mellékesen” tízszeres megyei bajnok sötéttel késztette megadásra Karácsonyi Kata női mestert, ismét nyert a legjobb megyei ifi, Blahota Marcell, „kiszámolta” ellenfelét Hibján Tamás és Farkas Ádám is. Dankulinec Julika az utolsó táblán magabiztosan tartotta kézben mindent megpróbáló ellenfele ellen a partit, végül döntetlenre adták, mivel nem tudtak erőt venni a másikuk hadán.
Utolsóként Ardelean Gyuri fejezte be a partit, kisebb tömeg szemlélte azt, ki a hazai nemzetközi mesternek, ki a fővárosi FIDE mesternek szurkolva. A játék ötödik órájának végén Gyuri matt támadást indított, ellenfele ki tudta ugyan védeni az azonnali katasztrófát, kénytelen volt azonban állásának reménytelen voltát belátni, vezércsere után a gyalogvégjátékot mindenképpen elveszti.
Az NYVSC ezzel 6 döntetlen mellett 6 nyeréssel 9-3-ra kiütötte az aranyéremért folytatott versenyfutásban legnagyobb ellenfelét, igen nagyot lépve az NB.I. bajnoki címe felé!
Az NYVSC tartalék gárdája az NB.II-ben a bajnokesélyes Edelényt várta a gladiátorok nyugalmával. Az nem volt kétséges, hogy az NB.II-ben vezető, 5 nemzetközi címviselőt felvonultató vendégcsapat fog nyerni, csupán az volt kérdéses, hogy a hazaiak hány pontot tudnak elvenni a bajnoki cím várományosától. Végül 7 partiban sikerült megállítani a vendégeket, ezzel az NYVSC második csapata megőrizte a 8. helyét. A mérkőzésen az NYVSC 11. táblán játszó sakkozója volt a legfiatalabb, a 8 és fél éves kisfiú alaposan megizzasztotta jóval magasabban jegyzett ellenfelét. Sofronie Vladimirról sokat fogunk még hallani…
A másik nyíregyházi csapat, a Nyíregyházi Egyetem súlyos vereséget szenvedett az ezüstérem várományosától, Hajdúböszörménytől, ezzel a 9. helyre esett vissza, a kiesés szele mégsem legyezgeti az egyetem csapatát.”