Kábítószerért ölt – életfogytiglant kaphat a brutális gyilkos
Sokkoló részleteket hozott nyilvánosságra dr. Szim-Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője: 2025. november 20-án életfogytiglanra ítélték azt a 21 éves férfit, aki tavaly májusban különös kegyetlenséggel végzett 17 éves rokonával, csak azért, hogy ne kelljen vele megosztania a kábítószerre szánt pénzt.
A szóvivő tájékoztatása szerint a vádlott és a fiatalkorú sértett egy kocsmában találkoztak, majd útnak indultak drogot venni a fiú kétezer forintjából. A vita azonban gyorsan brutális támadássá fajult: H. D. előbb ököllel és pofonnal ütötte a kamaszt, majd egy fa karóval kétszer fejbe csapta. A sértett összeesett, de a férfi ezt követően is folytatta a bántalmazást – a fiú pólóját a nyakára tekerte, behúzta egy fához, és legalább 28 alkalommal ütötte, rúgta és taposta, főként a fejét.
A 17 éves áldozat a helyszínen meghalt; halálát fulladás okozta. A vádlott ezután levetkőztette, elvette a telefonját, ruháit, cipőjét, majd a pénzből és az eladott tárgyak árából kábítószert vásárolt.
Dr. Szim-Resán Dalma közlése szerint a bíróság különös kegyetlenséggel és aljas célból elkövetett emberölés, valamint kifosztás és kábítószer birtoklás miatt mondta ki bűnösnek a különös visszaeső vádlottat, akire így életfogytig tartó szabadságvesztést szabtak ki. Legkorábban 25 év után szabadulhat feltételesen.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.


