Jubileumot ünnepelt a rendvédelmi szervek klubja

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Petneházy Attila, országgyűlési képviselő, Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere és Dóró Erika, a társadalmi kapcsolatokért felelős referens. A megyei társszervezetek részéről Farkas József rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány, Varga Béla tűzoltó ezredes, katasztrófavédelmi igazgató, Perger Tamás büntetésvégrehajtási őrnagy, intézetparancsnok-helyettes vett részt. A katonai szervezetek budapesti és debreceni képviselői mellett a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a megyei és városi nyugdíjas szövetségek elnökei, a társ fegyveres és civil nyugdíjas egyesületek vezetői szintén elfogadták a meghívást. A Szlovák Köztársaság Katonai Szövetsége Nagymihályi Klubja küldöttséggel érkezett.

A beszámoló kitért a megalakulás körülményeire, a rendszerváltásig eltelt időszakra, majd az azt követő működésre.

Az előadó kiemelte, a katonavárosban töltött évek után a volt katonáknak, rendőröknek, határőröknek, tűzoltóknak, polgári védelmi dolgozóknak nyugállományban szükségük van közösségi életre. 1970. október 15-én honvédelmi miniszteri parancsra 32 fővel, mai szóhasználattal élve a Tiszti klub „ernyőszervezeteként” megalapították a nyugdíjas klubot.

További képekért kattintson a fotóra!

A helyőrségi klub költségvetéséből tartották fenn magukat. Térítésmentesen vették igénybe az intézmény sporteszközeit, előadásokat hallgattak, társadalmi munkát végeztek. A katonai szervezetek parancsnokai havi kirándulásaikhoz autóbuszt biztosítottak. A honvédüdülőket kedvezményesen látogatták. Érdekvédelmüket a megyei hadkiegészítő parancsnokság látta el.

Jelenleg 63 tagjuk van. Alapítványt, népdalkört és kertbarát kört működtetnek. Aktív közösségi életet élnek, ez évtől a Civilházban heti rendszerességgel. Külföldi, régiós és városi társszervezetekkel tartanak kapcsolatot. Rendezvényeikről a sajtóban rendszeresen beszámolnak. A jubileumi idő – tagjai átlag életkorában is megmutatkozik: közelítenek a 80. életévhez.

Az ünnepségen elismerések átadására került sor. Többek között a közösség részére dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke „Emléklap”-ot, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének Elnöksége „Emlékérem” elismerést, Petneházy Attila, országgyűlési képviselő „Emléktárgyat” adományozott. A szlovák katonai testvérklub az egyesületi zászlóra emlékszalagot kötött. Az elismeréseket a szervezet nevében Szluk István elnök vette át.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere tortával lepte meg az ünnepi közgyűlés valamennyi résztvevőjét.

(Fotó: Szarka Lajos)