Marad a csok és a babaváró támogatás jövőre is, hasonlóan a többi családokat segítő programhoz. Továbbra is igényelhető lesz a családi adókedvezmény, az első házasok adókedvezménye vagy például a diplomás gyermekgondozási díj. Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes 5 százalékos lakásáfát is. A Nagycsaládosok Országos egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin a Kossuth Rádióban azt mondta: ez egy bátor és erős üzenet a családoknak, hogy háborús helyzetben is számíthatnak a kormány támogatására – számolt be az M1 Híradója.
Több százezer család költözött új otthonba a különböző állami támogatások segítségével az elmúlt években. Akár 40 millió forintot is kaphattak azok, akik minden lehetőséget kihasználtak.
A csok összege három gyerek után új lakás vásárlásakor vagy építésekor 10 millió forint és ehhez jön a 15 millió forintos kedvezményes kölcsön. A babaváró támogatás összege ugyancsak 10 millió forint, amelyet a harmadik gyerek megszületésekor teljes egészében elengednek és az első három évben fel is lehet függeszteni a törlesztőrészlet fizetését.
A 2010-ben indult családtámogatási program legfontosabb elemei nem változnak. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában elmondta: a 27-ről 5 százalékra csökkentett kedvezményes lakásáfa programot 2024 év végéig meghosszabbították.
„Ez nem ér véget december 31-én. További két évvel meghosszabbítottuk a lakásáfát, mert láttuk, hogy nagyon sok ember fölgyorsította a lakásépítését, kapkodni kezdett, nyújtotta be az engedélyeket abban a reményben, hogy még belefér ebbe a mostani határidőbe. Nincs erre szükség, nem kell kapkodni, a kormány biztosítani fogja a következő két évben is”– mondta Orbán Viktor miniszterelnök múlt hét pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Továbbra is igényelhető lesz a babaváró támogatás és az otthonteremtési kedvezmény. Jövőre is marad a családi adókedvezmény, az első házasok adókedvezménye és a diplomás gyermekgondozási díj is – ezt közösségi oldalán jelentette be a kormány. Azt írták: a családtámogatásokat a háborús helyzetben is megvédjük, a 2023-as költségvetésben is biztosítjuk.
Bátorító és erős üzenet ez a családoknak, hogy a jövőben is merjenek gyermeket vállalni – erről beszélt Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a Kossuth Rádióban.
„Látjuk, hogy a mostani változások egy kicsit bizonytalanná tették a családokat, és többen kérdezték azt is, hogy mi lesz most, hogyan tovább, érdemes-e gyermeket szülni erre a világra, hogyha volt egyszer egy Covid, utána pedig most egy háborús helyzet, ezek tényleg annyira erős üzenetek, hogy bármennyire is kiszolgáltatottá válik az ember, a kormányzat a maga támogatását igyekszik mellétenni, és nem az történik, mint 2008-2009-ben, hogy azonnal a családokat sarcolták meg.”
2010 óta megháromszorozódott a családokra fordított összeg a költségvetésben, idén erre a célra mintegy 3000 milliárd forintot különítettek el. A csalad.hu oldalon bárki megnézheti, milyen támogatásra jogosult. A kalkulátor 35 fajta lehetőséget kínál fel. Hét egyszerű kérdésre kell csupán válaszolni, ez alapján állítanak össze egy személyre szabott ajánlást, hogy kinek mit érdemes igénybe vennie.
Forrás: hirado.hu