11 napig vidoroghatunk - Jön a tizenkilencedik VIDOR Fesztivál
Jövő héttől 11 napig vidoroghatunk - Jön a tizenkilencedik VIDOR Fesztivál

A Móricz Zsigmond Színház és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata idén tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a VIDOR Fesztivált. Bár a gerincet adó Kossuth téri koncertek nem lesznek megtartva, mégis mozgalmas 11 nap várja a VIDOR rajongóit augusztus 19-étõl. Ezek részleteiről lehetőségeinkhez mérten lapunk hasábjain, valamint a Nyíregyházi Televízióban és a nyiregyhaza.hu weboldalon is folyamatosan beszámolunk. Részletek: www.vidor.eu., illetve VIDOR Műsorfüzet.

A jó színház akkor is tele van drámai töltettel, ha komédiát játszunk”– beszélgetés Koltai Róberttel

A VIDOR Fesztivál szinte már nem is lehet teljes Koltai Róbert nélkül: egyedi hangvételű filmjeivel, melyek a humor és a szórakoztatás magasiskoláját jelentik, számtalanszor örvendeztette már meg a rendezvény közönségét, a 2005-ös seregszemlén pedig õ vehette át a „közönség nemes mulattatásáért” járó Pierrot-díjat az Illatszertárban nyújtott alakításáért. Idén új „szerepben” találkozhatnak vele a nézők: Bacsó Péter, Makk Károly, Benedek Miklós nyomdokaiba lépve a zsűri elnöke lesz.

– Színészként, rendezőként is visszatérő vendége rendezvényünknek. Mit jelent Önnek a VIDOR Fesztivál, milyen emlékeket őriz róla?

– Szeretettel emlékszem rá, hiszen annak idején a székesfehérvári Illatszertár előadásban főszerepet játszottam, én alakítottam Hammerschmidtet. Ekkor Bacsó Péter volt a zsűrielnök, és a VIDOR egyik fődíját hoztuk el! A filmjeimmel is gyakran voltam itt jelen. Ráadásul az egyik legkedvesebb filmemnek, a Világszámnak nemcsak fő helyszíne volt a város, hanem még segítséget is kaptunk Nyíregyházától a forradalomról szóló lírai vígjátékom forgatásához, amit ezúton is köszönök. A film nemcsak itthon, a tengerentúlon is nagy sikert aratott.

– Mi volt az első gondolata, amikor megkapta a felkérést?

– Szép és izgalmas kihívásnak tartom, hogy zsűrielnök lehetek egy olyan fesztiválon, mely a humort és a komikumot képviseli.

– Megtisztelő és élvezetes, ugyanakkor erőpróbát is jelentő feladatról van szó, például ha a megnézendő előadások mennyiségére gondolok...

– Csak ritkán adatik meg számomra, hogy ilyen mennyiségben találkozhatom kollégáim alakításaival. Nagyon várom már a VIDOR Fesztivál kezdetét, a nyíregyházi közönség reakcióit, a társulatok teljesítményét, valamint az egyes szereplők munkáját, alakításait is! Különös felelősség, hogy a zsűriben szinte egyedül képviselem majd a színházi szakmát, mert a versenybizottság legtöbb tagja a civil szférából való.

– Olyan időszakban vagyunk, amikor a nevetés, a humor valóban gyógyító erővel bírhat, különösen fontossá vált...

– A humor és a komikum kérdését illetően az a véleményem, hogy részemről a színház, a jó színház akkor is tele van drámai töltettel, ha például komédiát játszom. Enélkül ugyanis csak vicceskedő „jópofizás” születhet, az pedig nem igazi élmény, csupán üres időtöltés a nézőnek!

– Min dolgozik mostanában? Milyen feladatokat kínálnak a következő hetek, hónapok?

– Két nagy és komoly feladat között, tulajdonképpen a tervezett tíz nap pihenés helyett talált meg a VIDOR Fesztivál felkérése, amit örömmel fogadtam el. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház október kilencedikén mutatja be Dés László zenéjével a Sose halunk meg című musicalt – Gyuszi bácsi szerepét Hertelendy Attila kollégámmal felváltva, kettős szereposztásban játsszuk – és készülünk az Anconai szerelmesek 2 premierjére is a Király Színházban. Mindkét előadást közösen rendezzük Gaál Ildikóval.

(Szerző: Sediánszky Nóra)

Ez a nyár sem múlik el Tortuga koncert nélkül

Amilyen pozitívan és reménytelve indult ez az év a Tortuga számára, olyan lehangolóan folytatódott: a pandémia a zeneipart is utolérte, aminek A Dal volt döntősei sem örültek. Pont a műsor végén kezdődött a világjárvány, ami a négy fal közé szorította őket is – ahelyett, hogy megkezdték volna országjáró koncertkörútjukat a régi-új rajongóik és a maguk kedvéért.

A leszervezett koncerteket lemondták a szervezők, pedig nagyon várták őket. Főleg a nyárra gondoltak izgatottan, hiszen a legtöbb rangos zenei fesztivál is ekkor zajlik, amit kifejezetten élveztek volna.

Olyan dolgot vettek el tőlünk, amire a legjobban vágytunk

A kilátástalanság közepette mégis a legnagyobb szívfájdalmuk az, hogy a Petőfi Zenei Díjak átadóját is lefújták. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk: A Dal 2020 felfedezettje díj mellett a Petőfi Zenei Díj Év felfedezettje díjat is bezsebelték a srácok.

Ötödik alkalommal adták volna át idén a Petőfi Zenei Díjakat, és ezúttal is a STRAND Fesztivál nyitónapját választották a szervezők erre a célra. Ilyenkor 12 kategóriában díjazzák a magyar könnyűzenei előadókat, a 120 perces átadóünnepséget pedig az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu is élőben közvetítette volna. Számunkra ez volt talán a legnagyobb érvágás, hogy ezen a show-n sem lehetünk ott, hiszen mi már díjazottak vagyunk

– tette hozzá szomorúan Tomku Milán, a Tortuga zenekar énekes-gitárosa.

Jó hír, hogy azért lesz pár fellépésük!

Több koncertjük is lesz még idén közösen a népszerű Hooligans együttessel, többek között Budapesten, Sárospatakon és Egerben. A nyíregyháziaknak sem kell viszont búslakodnia, hiszen ez a nyár sem telhet el Tortuga koncert nélkül: augusztus 22-én élőben játszanak a VIDOR kertben és a következőt üzenik:

Olyan Tortuga koncertben lesz részed, hogy az agyad eldobod! Hangos lesz!

Erre a koncertre az eddig megszokott Tortuga dalokkal érkeznek, illetve a készülőben lévő nagylemezükről is hallhatnak pár új dalt a rajongók.

Nem vette el a kedvüket a pandémia

Ebben az elmúlt pár „csendes” hónapban a srácok nem álltak le: folyamatosan írtak dalokat az új nagylemezükre, stúdióztak, és még arra is szántak időt, hogy fiatalokat motiváljanak álmaik megvalósításában. Meghívást kaptak a Sikeres gyermekek, céltudatos felnőttek táborába, ahol rengeteg gyerkőcöt bátorítottak abban, hogy ne adják fel az álmaikat! Ebben pedig a Tortuga igazán hiteles, hiszen még a koronavírus-járvány sem vette el a kedvüket a zenéléstől. Sőt, a kezdeti düh és búslakodás után sikerült inspirációt meríteniük a kialakult helyzetből.

Szerző: Borbély Szabina