Jósavárosi advent – Forró tea, kirakodóvásár és élő betlehem is várta az érdeklődőket

Színes programok várták a résztvevőket a Jósavárosban december 17-én. A városrész az adventi várakozás nevében szervezett színpadi produkciókat, fellépett a nyugdíjas egyesület, karácsonyi műsorral készültek az óvodások, de Mészáros Árpád Zsolt, illetve Naninski és Figaro is várta a közönséget.

Egy különleges attrakció is várta az érdeklődőket a jósavárosi adventi programon, élő betlehemet állítottak össze az Ungvár sétányon. A betlehemezés magyar népszokás, a legnépszerűbb misztériumjáték. A Jósavárosban is megelevenedett a kis Jézus, Mária, József és a három király, de még élő bárány is volt a kis házban.

Programkavalkád

Rengeteg kísérőprogramot szerveztek a városrészre, kirakodóvásár várta az érdeklődőket, a fellépők egymás után érkeztek a színpadra, illetve forró teát és sült kolbászt kínáltak a résztvevőknek. A színpadon Nagy Szabina önkormányzati képviselő megköszönte azoknak a civil szervezeteknek a munkáját, akik sokat segítettek a jósavárosi advent létrejöttében.

Szeretettel dolgoznak

Mi itt, a Jósavárosban nem tudnánk ilyen programokat szervezni, ha nem egy csapatban és nem egy közösségben dolgoznánk együtt. Mi békében és szeretetben dolgozunk, közösen. Azok a civil szervezetek, akik itt munkálkodnak és nap mint nap azért dolgozunk, hogy az itt élőknek segítséget, információt, programokat szolgáltassunk és minden megfelelő segítséget megadjunk nekik a mindennapokhoz, azért tesszük ezt békében és szeretetben, hogy mindenki jól érezze magát. Hittel dolgozunk nap mint nap, mert hiszünk abban, hogy így lehet valami értéket teremteni” – mondta Nagy Szabina köszöntőjében.

A Jósaváros aktív közösségi életet él, idén többek között bekapcsolódtak egy országos kezdeményezéshez, a világító adventi kalendáriumhoz. Így 24 napon keresztül, 24 ünnepi díszbe öltözetett ablakkal várják a karácsonyt.

Tanmese a reményről

A jósavárosi adventen a város országgyűlési képviselője egy mesével is köszöntette a résztvevőket.

Négy gyertya hangját is lehet hallani, hiszen beszélgetnek. Az első gyertya megszólal: én vagyok a béke.”

A második a hit, a harmadik pedig a szeretet gyertyája a mese szerint, ők mind azon aggódnak, hogy már nincs szükség rájuk, az emberek nem törődnek velük. Ekkor szólalt meg a negyedik gyertya, aki megnyugtatta a többieket, miszerint ő a remény gyertyája, ameddig neki lángja van, meg tudja gyújtani a többi gyertyát is.

Jósavárosi értékek

A tanmese mondanivalója különösen aktuális az adventi időszak végén, mondta a képviselő, aki büszke, hogy a Jósavárosban született.

Innen vannak azok az értékek, amelyeket én is képviselek és nagy örömmel adom át a gyermekeimnek, hogy én itt mit tanultam. Mindig vártuk az ünnepeket, mindig vártuk azokat az összejöveteleket, amelyekkel tudjuk erősíteni a közösségteremtő erőt és ez a nap is olyan, hiszen készülődünk, hamarosan itt van a karácsony, az év egyik legszebb ünnepe és ilyenkor bizony egy kicsit átértékelődik mindig, hiszen közelebb kerül mindaz a szeretet, amelyről mindennap ábrándozunk, hogy ott legyen az egész évben” – mondta köszöntőjében dr. Szabó Tünde.

A színpadon Naninski és Figaro duó szórakoztatta a gyerekeket, az akrobatikus-táncos-komikus előadásokba még a legkisebbeket is bevonták. A jósavárosi advent rengeteg embert vonzott az Ungvár sétányra, így ismét jó hangulatban telt a városrész egy újabb rendezvénye.

Kapcsolódó galéria

Jósavárosi advent és karácsonyi vásár