Jön a Vasas - három éve az NB-III-as Szpari legyőzte az NB-I-es csapatot

A Szpari szerdán az utolsó utáni pillanatokban veszített két pontot a Monor ellen idegenben, míg a Vasas szintén döntetlent játszott a Békéscsabával. Ez lesz a 29. bajnoki a két együttes között, 22 esetben az NB-I-ben játszottak a csapatok. Az NB-II-ben az eddigi hat meccsből négyet a Szpari nyert és egyszer lett döntetlen, a fővárosiak csak egy alakalommal diadalmaskodtak. Utoljára 2014-ben lépett pályára egymás ellen a két gárda, bajnokin és Bajzát Péter duplájával 2-1-re a Spartacus győzött. 2015-ben viszont az akkor NB-III-as Szpari búcsúztatta a Magyar Kupában az élvonalbeli Vasast.

Az angyalföldieknél több egykori Szpari játékos is futballozik, Hinora Kristóf, Szokol Zsolt, vagy a héten érkező Kelemen Dávid is tavaly még Nyíregyházán játszott, de Kis Károly vezetőedző is dolgozott a Spartacusnál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Balajti Ádám (Vác), Bese Balázs (MTK – kölcsönbe), Bévárdi Zsombor (Mol Vidi FC – kölcsönbe), Birtalan Botond (Békéscsaba), Borbély Bálint (MTK), Bősz Levente (Dunaújváros), Hinora Kristóf (MTK – kölcsönbe), Hrepka Ádám (lejárt a szerződése, legutóbb MTK), Király Botond (Csákvár – kölcsönből vissza), Kovács Milán (profi szerződést kapott), Kovács Zoltán (ZTE – kölcsönbe), Rokszin Ádám (ETO FC Győr), Szatmári Lóránd (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Szokol Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Talabér Attila (MTK – kölcsönbe), Tóth Keve (Puskás Akadémia II), Hajdú Ádám ( Paks), Kelemen Dávid (Paks)

Távozók: Vít Benes (cseh, Szombathelyi Haladás – kölcsönbe), Berecz Zsombor (Mol Vidi FC), Csiki Norbert (Budaörs), Felix Burmeister (német, Eintracht Braunschweig – Németország), Gaál Bálint (Haladás), Hangya Szilveszter (Mol Vidi FC), Lubos Kamenár (szlovák, Mladá Boleslav – Csehország), Laczkó Zsolt (?, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, Midtjylland – Dánia, onnan Fredericia – Dánia, kölcsönbe), Remili Mohamed (Paks), Nagy Gergely (Paks), Jevhen Pavlov (ukrán, Doxa Katokopiasz – Ciprus), Póser Dániel (Budafok), Kire Risztevszki (macedón, ?), Vida Máté (DAC – Szlovákia), Vogyicska Bálint (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

A vasárnapi találkozó 18 órakor kezdődik.

Dankó László