Jogerős ítélet a Nyíregyházi Törvényszéken
Fotó: Illusztráció

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. február 10-én megtartott nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett a jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban.

 

A bíróság tényállása szerint N.J. vádlott 2017-ben egyéni vállalkozóként tevékenykedett, melynek keretében családi házak építésére kötött vállalkozási- és építési-kivitelezési szerződést.

A Szabolcs megyei férfi 2017-ben megkötött szerződései alapján 2 családi ház szerkezetkész felépítését vállalta Mogyoród, illetve Dunaharaszti településen. Ennek érdekében a két sértettől összesen 45.980.000 forintot vett át anyagköltség címén, azonban abból pusztán 14.005.751 forintot fordított a házak felépítésére, az ezt meghaladó összeggel ismeretlen módon sajátjaként rendelkezett. A vádlott az általa vállalt munkát nem fejezte be.

A férfi büntetett előéletű, 2016. december 13-án a bíróság csalás bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, illetve jelenleg is van vele szemben másik büntetőeljárás hasonló vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt. Jelenlegi tettét a felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el.

Az ügyben elsőfokon a Nyíregyházi Járásbíróság 2021. október 5-én hozott ítéletet, melyben a vádlottat 2 rendbeli sikkasztás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, valamint 5 év időtartamra eltiltotta az építőipari vállalkozói tevékenységtől. Emellett a bíróság kötelezte a vádlottat összesen 37.251.287 forint kártérítés megfizetésére a sértettek részére és elrendelte a korábban vele szemben kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását is.

A Nyíregyházi Törvényszék a 2022. február 10-én megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével a Nyíregyházi Járásbíróság fenti ítéletét részben megváltoztatta, a sértettek részére megítélt kártérítés összegét részben módosította és   a fennmaradó részre vonatkozóan a törvény egyéb útjára utasította.

A Törvényszék az elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetést jóváhagyta.

Az ítélet jogerős.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék