Jobbik: Kevés a betelepítési kvóta elutasítása
Fontos és szükségszerű Magyarország migrációs válsággal szembeni kitettségét minden lehető eszközzel megakadályozni. Ezt mondta Béres Csaba, a Jobbik önkormányzati képviselője nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a Jobbik egyetért azzal, hogy Nyíregyháza képviselő-testülete közgyűlésén határozatban elutasította a kötelező betelepítési kvótát. A helyi baloldali pártok a témához való hozzáállását pedig, hogy a közgyűlésen a név szerinti szavazásról kivonultak, elfogadhatatlannak tartják. A párt azt viszont kevésnek találja, hogy az elfogadott határozat csupán a betelepítési kvóta elutasítását foglalta magába. Ezt ugyanis nem ítélik elégnek ahhoz, hogy a Magyarországra leselkedő veszélyeket minimalizálják. Béres Csaba hozzátette: azok a nyugat-európai országok, amelyek eddig tárt karokkal várták a migránsokat, az elmúlt hetek, hónapok eseményei alapján már másként gondolkodnak, ez pedig magában hordozza a visszatoloncolás lehetőségét. A politikus elmondta: a Jobbik szerette volna még inkább biztosítani Nyíregyháza jövőbeni nyugalmát, minimalizálni a veszélyforrások lehetőségét, ezért a közgyűlést megelőzően egy módosító indítványt terjesztettek elő, amelyről azt gondolták, hogy a Fidesz-KDNP nem támogatja majd, de nem ez történt.

A kötelező kvóta elutasítása mellett szerettük volna, hogyha beemelésre kerül a visszatoloncolás, a harmadik országokbéli állampolgárok közmunkában való kötelező foglalkoztatásának elutasítása, illetve az, hogy Nyíregyháza város közigazgatási határain belül nem jöhet létre, nem épülhet most és a jövőben sem semmilyen befogadóállomás, menekülttábor – tette hozzá Béres Csaba önkormányzati képviselő.

F. A.