Jó ütemben haladnak – Dolgoznak a gépek a Szegfű utcán

Jó ütemben haladnak – Dolgoznak a gépek a Szegfű utcán

Gőzerővel folyik a munka a belvárosban. Nyíregyháza közúthálózat-fejlesztési programjának részeként négysávosra bővül a Szegfű utca, Hunyadi és István utca közötti szakasza. A kivitelezés miatt augusztustól forgalmirend-változás van érvényben, eszerint 30 kilométeres sebességkorlátozás és előzési tilalom mellett egy-egy sávban haladhatnak a járművek.

 

Változó forgalmi rend

 

– A tereprendezésen túl vagyunk, éppen a közműkiváltások zajlanak – mondta el kérdésünkre a helyszínen Batizi Tamás, a Polgármesteri Hivatal kabinetvezetője.

További képekért kattintson a fotóra!

Hozzátette: – Ami fontos a közlekedők számára, hogy szeptember végéig a mostani forgalmi rend áll fenn, addig nem lesz változás. Szeptember végétől lesznek újabb változások e téren, akkor új munkaelemek kezdődnek majd. A beruházás keretein belül megtörténik a közművek fejlesztése, záportározókat helyeznek el, és gyalogos-kerékpárutat is építenek.

 

Megéri a kellemetlenséget

 

Utóbbit is sokan kedvezően fogadják az arra közlekedők közül. – Nagyon örülök neki, mert most is biciklivel vagyok, úgyhogy lehet, hogy ezentúl sűrűbben fogok így erre járni – jelezte az egyik városlakó. – Az autóval közlekedők számára is fontos előrelépés ez a városban – mondta kocsijából Jakab Zoltán, majd hozzátette, ők gyakran járnak ezen az útszakaszon, csúcsforgalomban mindig nagy a dugó, ezért is tartja nagyszerű dolognak a fejlesztést. Ráadásul szerinte a környéken nagy eső idején áll a víz, így a záportározókra is óriási szükség van. A jelenlegi forgalomkorlátozás pedig nem zavarja, elmondása szerint „ennyi kis kellemetlenséget megér", hogy később jó legyen. – Nagyon jó lesz, mert már ideje volt, hogy elkezdjék. Könnyebben eloszlik majd a forgalom is – mondta.

A beruházás idén befejeződik, addig is – mint Batai Tamás kabinetvezető hangsúlyozta – kérik a lakosság és az ott közlekedők megértését, ezúton is köszönve a nyíregyháziaknak, hogy jelenleg is nagy türelemmel és odafigyeléssel vezetnek a környéken.

A témával kapcsolatos, folyamatosan frissülő információk a nyiregyhaza.hu oldalon olvashatók.

(Fotó: Szarka Lajos)