Jó nyarat zár az ingatlanpiac

Az első nyolc hónapban idén a Duna House becslése szerint összesen közel 92 ezer adásvételt bonyolítottak le, ez meghaladja több válság utáni év teljes forgalmát, tavaly pedig ugyanebben az időszakban 64 ezer tranzakciót becsültek, 44 százalékkal gyengébb volt a forgalom. A Duna House által közvetített ingatlanok adatai alapján augusztusban Kelet-Magyarországon a panelek négyzetméterét 134 ezer forintos átlagáron vásárolták, a téglaépítésű lakásokét 165 ezer forinton. Nyugat-Magyarországon a panelt 142 ezerért, a téglalakást 212 ezerért vették. A főváros budai oldalán 264 ezer forintot fizettek egy négyzetméter panelért, Pesten 270 ezret, a téglaépítésű lakásokat pedig Budán 395 ezerért, Pesten 279 ezerért, a belvárosban átlagosan 475 ezerért vették.

 

ALKU ÉS ÉRTÉKESÍTÉS

 

Alkudni továbbra is lehet, de nem komolytalan mértékben. Országos átlagban a családi házat eladók 4 százalékot engedtek az általuk eredetileg elképzelt árból, s a vevők még 7–9 százalékot tudtak tovább alkudni ebből. A panelek már 1 százalékos engedménytől vonzóvá váltak, és a vevői alku is csak 3 százalék volt Budapesten, míg vidéken 5 százalék. A téglaépítésűeknél a fővárosban 1, vidéken 2 százalékkal lentebb engedett áron máris akadt vevőjelölt, aki aztán, ha ügyesen alkudott, a fővárosban még 3 százalékkal, vidéken 5 százalékkal lentebb tudta srófolni ezt az összeget.

[REKLAM]

Augusztusban nagyon magas volt a befektetők aránya a fővárosban, alig kevesebb mint a vásárlók fele. Vidéken a vevők valamivel több mint negyede nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés állt a vásárlás hátterében. Majdnem minden negyedik vevő első lakását szerezte meg, így a befektetőké csak a harmadik legnagyobb vevői csoport volt vidéken: a vevők 20 százaléka, vagyis minden ötödik.

 

MÉRETEK ÉS KATEGÓRIÁK

 

A Duna House által augusztusban lezárt tranzakciók adatai alapján vidéken az esetek 41 százalékában vásároltak 40–60 négyzetméter közötti ingatlant, 22 százalékában 60–80 négyzetméterest. A 160 négyzetméter fölötti nagyméretű kategória a vevők 4 százalékát érdekelte. Pest megyében már a vevők 8 százaléka vásárolta a legnagyobb méretet, de a két legnépszerűbb kategória itt is a 40–60 és a 60–80 négyzetméter közöttieké.

Sz. T.

(Fotó: internet)