Jó hír: meghosszabbították a Búza téri piac nyitvatartási idejét!

Jó hír: meghosszabbították a Búza téri piac nyitvatartási idejét!
Fotó: Trifonov Éva

Hajnali négytől nyitva van a nagybani piac a Tokaji úton, a Búza téri piaccsarnok pedig meghosszabbított nyitvatartással reggel hattól délután háromig várja a vásárlókat. Az árusok kérésére erről döntött a piacok üzemeltetője a NYÍRVV Kft. A társaság célja az is, hogy a hosszabbított nyitvatartás mellett központosított piactereket hozzanak létre a jósavárosi és örökösföldi piacokon, valamint a Búza téri piaccsarnokban.

Zöldségeket, sütőtököt és a húsleves hozzávalóit vásárolta meg Tisza Mihályné a Búza téri piacon csütörtök délelőtt. A piaccsarnokra is vonatkozik az előírás, hogy 9 és 12 óra között csak a 65 éven felüliek vásárolhatnak itt. Az idősek védelmében hozott rendelet megtette hatását, biztonságosan lehet beszerezni a friss termékeket, de az árusok arra panaszkodtak, hogy emiatt megcsappant a vevők száma. A NYÍRVV Kft. ezért úgy döntött, hogy meghosszabbítja a csarnok nyitvatartási idejét. Erről már az árusokat is értesítették.

– Most, mától kaptunk egy papírt, hat órától tizenöt óráig kötelező kint lenni. Azt mondta a főnökség, hogy maradjunk kint és tartsunk ki – mutatott az elárusító helyére kihelyezett táblára Palicz János. Április másodikától reggel hattól, egészen délután háromig nyitva tart a Búza téri piac. Az árusok abban reménykednek, hogy többen jönnek majd friss zöldséget-gyümölcsöt venni, mert a korlátozások miatt volt, aki egyszerűen zárásig nem tudott itt bevásárolni.  

„Átalakultak a vásárlói szokások, ezért nekünk erre reagálnunk kellett!”

A kijárási korlátozások megváltoztatták a vásárlói szokásokat - erről már Kovalecz Róbert számolt be. Hozzátette, az árusok azzal kéréssel fordultak a NYÍRVV-hez, hogy módosítsák a nyitvatartást. 

- A múlt hét szombati korlátozások bevezetését követően kerestek meg minket az árusok. Látva azt, hogy valóban betartják az emberek a korlátozást, ezért a kilenc és tizenkét óra forgalomcsökkenésre akartak ezzel reagálni. Számos árus, közel 80-an egy beadványt írtak alá, amit eljuttattak a NYÍRVV Kft. részére. Kifejezetten kérték azt, hogy tovább legyünk nyitva. Azért, hogy azok az emberek, akik kettő óráig dolgoznak, legyen ideje eljönni ide a piaccsarnokba is. Ezért 6 és 15 óra között vagyunk nyitva – emelte ki Kovalecz Róbert, irodavezető. 

A nagybani korábban nyit

Hozzáfűzte, a Piaccsarnok belső árusító részén, a járványhelyzet miatt az egy időben használható asztalok számát maximalizálták, annak érdekében, hogy az árusok egymás között kellő távolságot tudjanak tartani. Több ponton kézfertőtlenítésre alkalmas szappanadagolókat helyeztek el, valamint a helyes kézmosás fontosságára felhívó piktogramokat is kiragasztottak. Az irodavezető azt is elmondta, hogy a kialakult helyzet ellenére, a Tokaji úti nagybani piac április elsejétől a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, 5 óra helyett, hajnali 4 órakor nyit, április 20-a után pedig hétfőtől szombatig üzemel. Érdemes tudni azt is, hogy a NYÍRVV tulajdonában és üzemeltetésében álló piacokon kizárólag zöldség, gyümölcs, virág, palánta és élelmiszer árusítását engedélyezi. Ennek értelmében március 17-től a Tokaji úti Használt és Iparcikk piac, és a Korányi úti Régiségvásár zárva tart.

Kapcsolódó galéria

Folyamatos a fertőtlenítés a Piaccsarnokban is