A sportág szerelmesei az előző évekhez hasonlóan három napon át idén is a Leveleki-tóra figyeltek. Külön öröm, hogy a magyarork nagyon jól szerepeltek.
Az Erdők Hete apropóján idén is megismerhették óvodás és kisiskolás gyerekek az erdészek munkáját a makkvetéstől egészen a fa felhasználásáig, valamint egy látványos tanösvényjellegű sétán vehettek részt a Nyíregyháza szélén található 350 hektáros Sóstói-erdőben. Az érdeklődők megismerhették a terület élővilágát és az erdészek munkáját, amely – ahogy ők fogalmaznak – kéz a kézben jár.
Szerdán megnyílt az Alkotó Idősek kiállítás a Váci Mihály Kulturális Központ első emeleti kiállítóterében. A pályázatot 2015 óta hirdetik meg, népszerűsége pedig töretlen, az idei esztendőben 31 kiállító 93 alkotással pályázott. A kiállításon olajfestmények, akvarellek, népi iparművészeti alkotások, faragások, mikromakramék, horgolások és gobelinek is gazdagítják a palettát. A tárlat október 20-ig tekinthető meg.
Együttműködési megállapodást írt alá szerda délelőtt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum és a Debreceni Egyetem. 2021 szeptemberében elsők között indult okleveles technikusképzés Nyíregyházán, most pedig a Vásárhelyi Pál Technikum Építőipar ágazatban kapott lehetőséget okleveles építőipari technikus képzés indítására, közösen kidolgozott program alapján.
Az elmúlt hetekben szerte a városban előkészítette a köztéri virágágyásokat a NYÍRVV, mivel elkezdődött a kétnyári- és hagymás növények ültetése Nyíregyházán.