Jelképes adománnyal segíti a rászorulókat az LMP az iskolakezdésnél

Jelképes adománnyal segíti a rászorulókat az LMP az iskolakezdésnél

Az LMP folytatja a választási évtől azt a tevékenységet, hogy kiválasztanak egy-egy Nyíregyháza környéki települést, amelyen iskolakezdési támogatással támogatnak néhány családot – jelentette ki Makranczi István, a párt megyei elnöke csütörtöki sajtóeseményükön.

Dr. Pápai László, aki a nyíregyházi 7-es számú választókerületben a Szövetségben Nyíregyházáért ellenzéki csoportosulás LMP-s képviselőjelöltje azt mondta, programjukban külön foglalkoznak oktatási kérdésekkel, s bár az az LMP keretei jelenleg szűkösek, egy jelképes adománnyal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ez fontos.

A LMP emellett a tanulmányi eredmény függvényében, pályáztatás útján is szívesen támogatná az érintetteket. A mostani, napkori kiválasztottak tanszerutalványokat kaptak.