Jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában

Jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában

Az elmúlt két évben nagyjából százezer főt vettek fel a versenyszférába, olyanokat, akik így kikerültek a közmunkaprogramokból. Mára megváltozott a vállalkozások hozzáállása a közfoglalkoztatottakhoz, mivel a versenyszféra egyre kevésbé tud válogatni a munkavállalók között, így kiemelten figyelnek a közmunkásokra is – mondta a Magyar Idők lapnak Rolek Ferenc.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a közfoglalkoztatottak nagy része képzetlen, ezért a cégeknek nagyobb hangsúlyt kell fordíta­niuk a képzésükre, betanításukra. Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke azt emelte ki, hogy a versenyszférában elérhető jóval magasabb fizetések ösztönzik a közmunkásokat.

Kiemelte: nemcsak minimálbérért, hanem ennél magasabb összegért is sokan el tudnak helyezkedni a cégeknél. Mivel a nyugati országrészben alig van közmunkás, így az elsődleges munkaerő­piac leginkább az északkeleti országrészben tudja felszívni őket.

hirado.hu