Jelentős vasúti fejlesztések! Emeletes motorvonatok is közlekednek majd februártól!

Magyarországon 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg uniós társfinanszírozással vasúti projektek. Idén minden korábbinál több forrás hasznosul majd kötött pályás korszerűsítésekben.

Biber Anett, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. szóvivője a Nyíregyházi Televíziónak azt nyilatkozta:

Az idei évben minden korábbinál nagyobb forrás, közel 300 milliárd forint hasznosul majd a kötött pályás korszerűsítésekben – ez jelenti a pályaállapotok javítását, korszerűsítését és jelenti a közlekedő vonatok, a járművek, a kocsik, illetve a mozdonyok korszerűsítését is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai célja a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának és hatékonyságának javítása. A tárca alapvető szakpolitikai törekvése, hogy a közösségi közlekedés az egyéni megoldásokkal versenyképes, az igényekhez igazodó, korszerű és összehangolt kínálattal álljon az utasok rendelkezésére. Az ügyfélközpontú, szolgáltatói szemlélet érvényesítése mellett kiemelt elvárás, hogy a helyközi közlekedés gerincét a környezetkímélő vasút adja. A kötött pályás kapcsolatokat javítani kívánják az országon belül, elsősorban Budapest és a megyeszékhelyek között, a főváros és a vidéki nagyvárosok vonzáskörzetében. 2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok. Biber Anett szóvivő hozzátette:

Forgalomba állnak az idei év februárjában Magyarországon először az emeletes motorvonatok, emellett folyamatosan halad az IC plus kocsik készítése, illetve folyamatosak a Talent motorvonatoknak javításai, a Flirt motorvonatoknak a komfortfokozatának fejlesztése és a pályakorszerűsítések tekintetében az egyik legfontosabb a Rákos 60 vasúti szakasz – ez egyébként érintheti a nyíregyházi utazókat is.

A kormány és a MÁV a közlekedési hálózatok minőségét bővítésekkel, korszerűsítésekkel közelíti a társadalmi elvárásokhoz, a gazdasági szereplők igényeihez.