Jelentős szerep a reptérnek

A Vidéki Repülőterek Szövetsége jelenleg 10 tagot számlál, köztük szerepel valamennyi repülőtér, amely érdemi forgalmat bonyolít az országban. A 15 éves múltra visszatekintő szövetség legutóbbi ülésén személyi kérdésekben is döntött. Elnökként újraválasztották Vadász Lászlót, Győr-Pér Repülőtér igazgatóját, az elnökség tagjává pedig Benkő Attilát, a Balaton Airport igazgatóját és Horváth Pétert, a nyíregyházi reptér vezetőjét, a Tréner Kft. igazgatóját.
Az ülésen Vadász László régi-új elnök elmondta, bíznak benne, hogy új lendületet tud venni a vidéki repterek fejlődése, ehhez uniós forrásokban is bíznak az új támogatási ciklusban. Kiemelte: egy-egy repülőtér fejlődése nemcsak magának a reptérnek érdeke, hiszen versenyképességi tényező, befektetésvonzó, így az egész térség gazdaságát élénkíteni tudja. Horváth Péter ehhez kapcsolódva lapunknak elmondta: – Nyíregyháza közgyűlése a napokban döntött a 2014–2020-as EU költségvetési időszakra tervezett projektcsomagról, mely a repülőtér fejlesztését szolgálná. Az előzetes egyeztetés alapján – a pályázati lehetőségek tükrében – pályahosszabbítást és infrastrukturális fejlesztést terveznek, mely a jelenlegi „kisgépforgalom” minőségi javítását szolgálja majd. Horváth Péter elmondta: a repülőtér leggyakrabban a Nyíregyházán és az Észak-Magyarországon található világcégek menedzsmentjeit fogadja. A cégvezető arról is szólt, hogy nem szerepel a tervek között nagygépes és menetrend szerinti járatok indítása. A Vidéki Repülőterek Szövetségének tagjai azon túl, hogy intenzív tapasztalatcserét folytatnak, igyekeznek közösen fellépni minden olyan ügyben, mely közös érdekeket szolgál.

Ebben nagy szerepet vállalt a Tréner Kft. – tudtuk meg. Az igazgató elmondta, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen történik számos olyan képzés, mellyel a vidéki repülőterek szakembereit képzik, továbbképzik és gyakorlati lehetőséget biztosítanak számukra. Az országban itt zajlik a toronyszolgálatot ellátó repüléstájékoztató tiszt képzés, mely a sokéves tapasztalatra támaszkodik, hiszen a nyíregyházi Tréner Kft. adja Debrecen és Sármellék toronyszolgálatát már évek óta zavartalanul, minden fél megelégedésére. A nagygépes forgalmat kiszolgáló repülésüzemi tisztek képzését is nyíregyházi szakemberek végzik – mondta el Horváth Péter.

Szerző: Sipos Marianna