Jégtusa - ismét összemérték erejüket az iskolák
Hatodik alkalommal rendeztek Jégtusa néven ügyességi versenyt általános iskolásoknak a Városi Jégpályán. A létesítmény népszerű a fiatalok körében, az elmúlt években igazi közösségi térré alakult. Számos eseményt szervez itt a Sportcentrum.
Sorverseny, és számos ügyességi feladat. Jégtusára hívta a nyíregyházi általános iskolák felsős tanulóit a Nyíregyházi Sportcentrum. A Városi Jégpályán hatodik alkalommal rendeztek hasonlót a diákoknak, és látva a korábbi évek sikereit, idén is megtartották az eseményt.
- Hét feladattal készültünk, új elemeket is beraktunk idén, és nagyon élvezik a gyerekek. Nyolc iskola vesz részt idén, rendszeresen visszajárnak hozzánk, és indulnak a versenyen – mondta Dajka László, a Nyíregyházi Sportcentrum szervezője.
A Városi Jégpálya nagyon népszerű a fiatalok körében, igazi közösségi térré alakult. Baráti társaságok, iskolai csapatok rendszeresen járnak korcsolyázni, de családi programok is várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Akár arra is van lehetőség, hogy valaki oktatáson vegyen részt, aki pedig nem rendelkezik korcsolyával, azt is kölcsönözhet. A játékos jégtusán örömmel vettek részt a fiatalok.
- Egyre nagyobb az érdeklődés a jégpálya iránt, főleg a fiatalok körében, de sok család is gyakran korcsolyázik. Egy-egy ilyen rendezvény segít a pálya népszerűsítésében, az iskolák pedig téli sportokban is megmérettethetik magukat – tette hozzá Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.
A Városi Jégpályán számos programot szerveztek a téli időszakban. Népszerűek a zenés estek, és Nyíregyháza is csatlakozott a Jégpályák Éjszakájához, melynek keretében az ország szinte minden pontján lehetett korcsolyázni. A Sportcentrum azokra is gondol, akik rendszeresen szeretnének edzésekre járni, így jégkorong és műkorcsolya szakága is van.