Jégre lépni tilos!

A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. munkatársai a Sóstói tavak körül hét helyszínen helyeztek el figyelmeztető táblákat, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a befagyott tó felületére tilos és balesetveszélyes rámenni. Pék János vezérigazgató helyettes elmondta, az elmúlt napok fagyos időjárása egy 4 centiméter vastagságú összefüggő jégréteget eredményezett a kétszer 5 hektárnyi tó felületén. Ez arra még nem alkalmas, hogy rámenjünk, hiszen egy biztonságos jégtakaró 12 centiméteres vastagságnál kezdődik.

 

ELŐZZÜK MEG A BALESETEKET

 

A Sóstói tó üzemeltetői arra kérik a városlakókat, hogy a figyelmeztető táblákat vegyék komolyan, ne sétáljanak, szánkózzanak vagy korcsolyázzanak a tavon, hiszen a természetes vizek jege nagyon veszélyes, egy meggondolatlan kaland akár tragédiába is torkollhat. A Bujtosi-tó jege sem biztonságos még, ezért a tó körül a balesetek elkerülése érdekében tiltó táblákat helyezett el a NYÍRVV Nonprofit Kft.

A jégen tartózkodásról érvényben van egy belügyminisztériumi jogszabály is, ennek betartását a katasztrófavédelem, a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik. A helyszíni bírság 5 ezertől 50 ezer forintig terjedhet, de ha szabálysértési eljárás indul, ez az összeg elérheti a 150 ezer forintot is. Természetesen a tiltással nem a bírságolás a cél, hanem az, hogy megelőzzék a baleseteket. A szakemberek azt javasolják, hogy akik a szabadidejükben biztonságban szeretnének korcsolyázni, azoknak a Continental Aréna mellett felállított jégsátrat ajánlják.

Szoboszlai Tibor