Játékos, és edző is érkezett a kosarasokhoz

Augusztus elsejétől új szakember segíti a csapatmunkát Szollár Gergő személyében  a Hübner Nyíregyháza BS csapatánál. A 27 éves fiatalember az elmúlt szezonban az NB I. B Piros csoportban szerepelő MEAFC vezetőedzője volt. Mint mondta, nagyon örült a nyíregyházi megkeresésnek, megtiszteltetésnek és kihívásnak érzi, hogy „A” csoportos kosárlabda csapatban dolgozhat a 2021/22-es szezonban.
Szollár Gergőre elsősorban mint erőnléti edzőre számítanak a klubban, de egyéb szakmai kérdésekben is ki fogják kérni a véleményét, valamint ő lesz a Nyíregyházi Sportcentrum U18-as csapatának az edzője. A fiatal tréner Budapesten a Zsíros Tibor Akadémián kezdett el edzősködni, mellette a Budapesti Honvédban kosárlabdázott. Ezt követően iratkozott be a Testnevelési Egyetemre, miután Miskolcra került, ahol a MEAFC-nál folytatta karrierjét. Ő volt a csapat vezetőedzője az elmúlt szezonban.
Szollár Gergő jól ismeri a Hübner Nyíregyháza BS gárdáját, az elmúlt szezonban a Hepp Kupában és a bajnokságban is játszottak a miskolciak ellen, így volt alkalma megfigyelni és kielemezni a nyíregyházi játékosok munkáját.
Az edzővel kötött megállapodás mellett új játékos leigazolásáról is döntés született. Kozák Bertalan szintén a MEAFC csapatából érkezik. A 22 éves, 196 cm magas tehetséges kosaras 2-3-as poszton vethető be. Kozák Bertalan a Debreceni Akadémia növendéke volt, két éve került a MEAFC-hoz.