Járdaépítés a Fürdő utcán – Új szakasz épül Sóstón közel 900 méter hosszúságban

Járdaépítés a Fürdő utcán – Új szakasz épül Sóstón közel 900 méter hosszúságban
Fotó: Szarka Lajos

Járdát építenek a Fürdő utcán, nagyjából egy hónapon belül befejeződnek a munkálatok. A biztonságos gyalogos közlekedés kialakítása már régi lakossági igény volt, de az egyre több turista miatt is szükséges a beruházás.

Napok óta dolgoznak a munkagépek a Fürdő utcán, aki járt erre az elmúlt időszakban, már láthatta, hogy járdát építenek a szakemberek. A városüzemeltetési társaság még 2014-ben kezdett el egy nagyszabású járdafelújítási és építési programot, amit önkormányzati forrásból finanszíroznak.

Új járda épül

A Kemecsei út és Berenát utca összekötő szakaszán, a Fürdő utcán egy teljesen új járdát építenek összesen 884 méter hosszban. Sóstón évről évre egyre több a turista, az ő biztonságukat is szolgálja a mostani beruházás, de régi lakossági igény is volt a járda kialakítása. A NYÍRVV az elmúlt időszakban több szakaszt is korszerűsített a belváros környékén is.

Felújítások a belvárosban

„Másik két helyszínen már befejeződött a járdafelújítás. Az egyik volt az Árpád utca 75–91. számú társasházak mögött, a tömbbelsőben lévő 229 méter hosszú járdaszakasz, a másik felújításunk pedig a Kossuth utca–Sarkantyú utca–Epreskert utca tömbbelsőt érintette, ott 532 méteren tudtuk megújítani a régi, töredezett, balesetveszélyes járdaszakaszokat. Az Árpád utca és a Kossuth utcai beruházás nettó 47 és fél millió forintba került, ez a Fürdő utcai pedig nettó 37 millió forintba” – nyilatkozta Dicső Péter, a NYÍRVV közterület-kezelési igazgatója.

Hamarosan elkészül

A beruházás jó ütemben halad Sóstón, a szerződés határideje november 15-e, így legkésőbb nagyjából egy hónapon belül elkészül ez a járdaszakasz.

Kapcsolódó galéria

Járdaépítés a Fürdő utcán