Japán irányító az NYKC-nál
Japán válogatott irányítót szerződtetett a Nyíregyházi KC. A férfi kézilabdások kerete több poszton változott a nyári szünetben, a cél pedig, hogy dobogón végezzen a csapat a bajnokságban.

43-as mezben játszik majd a következő szezonban Mekaru Atsushi. A japán válogatott irányító játszott már Magyarországon, legutóbb a Balmazújvárost erősítette és az alapszakasz után vezette a góllövő listát az NB I-ben.

– A kézilabda egy csapatjáték. Az alapján, hogy ki hány gólt lőtt, nem lehet eldönteni, hogy ki játszik jól vagy éppen rosszul. Számomra nemcsak az a fontos, hogy sok gólt szerezzek, hanem, hogy segítsem a támadást és a védekezést is – mondta Mekaru Atsushi.

A nyíregyháziaknál a nyáron nagy volt a mozgás. Balda Ákos, Kőrizs István, Boczák Kornél és Marian Kleis is távozott. Utóbbit helyettesítheti a japán irányító.

Számos edzőmérkőzést játszunk majd, a legfontosabb feladat, hogy ezeken a figurákat pontosan megtanulja, és begyakoroljuk azokat. Több rivális is van, aki szintén szeretne feljutni az élvonalban, közülük rögtön a Ferencvárossal kezdjük a szezont szeptember 13-án – mondta Varga Zsolt szakmai igazgató.

Mekaru Atsushi hazájában az egyik legnépszerűbb játékos, interneten keresztül 400 ezer követője van. A célja most, hogy a Nyíregyházával megnyerje az NB I/B-s bajnokságot.

Dankó L.