Izgalmas meccs végén nyíregyházi győzelem
Fotó: Kohut Árpád

A Rubeolát fogadta a Futsal NB-I alsóházi rájátszása során az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza. A mieinknél Kovács Gergő és Kovács Erik eltiltás miatt nem léphetett pályára, Krajnyák Zsolt viszont hosszú kihagyás után visszatérhetett. A meccs előtt Urr Dánielt köszöntötték, aki a hónap sportolója lett a Nyíregyházi Sportcentrumnál. 


Az első helyzet a Stúdió előtt adódott, Varga D. érkezett a hosszú oldalon Kovács R. lövése után, de  kimaradt a lehetőség. A 4. percben Szabolcsi védett egy közvetett szabadrúgást, majd Szabó közeli próbálkozását hárította bravúrral. Huszty bombáját is kitolta a hazai kapus, majd a Rubeola játékosa ziccerbe került, de Szabolcsi ezt is fogta! A másik oldalon Gyügyei lőtt mellé Ladányi passza után, Maneca próbálkozásánál pedig Varsányi védett. Mindkét csapat bátran támadott, de az első tíz perc nem hozott gólt. A 12. percben a Nyíregyháza végezhetett el szabadrúgást, de Hadzsi labdát szerzett, majd a kontra után Huszty passzolt a kapuba, 0-1. A kapott gól megfogta a mieinket, több volt a hiba de Maneca így is egyenlíthetett volna, ám hárított a Rubeola kapusa egy lövésnél. A félidő végén Ladányi bombázott az oldalhálóba, így a szünetben a vendégek vezettek. 

Fordulás után még húsz másodperc sem telt el amikor Hadzsi megduplázta a Rubeola előnyét, 0-2. Ettől kezdve viszont varázsütésre megváltozott a játék képe. Két perccel később Varga Dániel szép csellel ment el a bal oldalon, majd a léc alá lőtt, 1-2! Újabb két perccel később jött az egyenlítés! Egy beadás után Caique elsőre még a felső lécet találta el, majd a kipattanó után már a kapuba helyezett, 2-2. És még nem volt vége, beindult a Stúdió, a 26. percben Caique lapos lövése után már a mieink vezettek, 3-2. Maneca bombáját fogta Varsányi, majd Ladányi szép csel után emelt felé. A 32. percben viszont Maneca már betalált középről Kovács Róbert remek passza után, 4-2. Levitte kapusát a vendég gárda, Gyügyei Zoltán pedig labdát szerzett, és az üres kapuba helyezett, 5-2. Nem adta fel a Rubeola, és Hadzsi három perccel a meccs vége előtt szépített, 5-3. Maneca ziccerét fogta a kapus, majd Huszty lőtt közelről a kapuba, 5-4. Nagyon izgalmas volt a vége, de sikerült kivédekezni, így nyert a Nyíregyháza! 

Á Stúdió Futsal Nyíregyháza – Rubeola 5-4 (0-1)
Continental Aréna, Jv: Muhari, Deme 

Nyíregyháza: Szabolcsi, Caique, Varga D., Kovács R., Maneca
Csere: Petró, Hegyes, Ladányi, Krajnyák, Urr, Lakatos L., Gyügyei Z., Bagdi 
vezetőedző: Lovas Norbert

Rubeola: Varsányi, Somogyi, Huszty, Sámson, Hadzsi
Csere: Csikós, Szabó Zs., Maruzsi, Nehéz, Rohrbeck, Oláh, Katona, Gál 
vezetőedző: Jenei Ottó