Itt a helyed! Karriernap és állásbörze a Nyíregyházi Egyetemen
Itt a helyed! Ezt hirdette a Nyíregyházi Egyetemen a 14. Karriernap és állásbörze mottója.

Az oktatási intézmény a Nyíregyházi Önkormányzat Család és Karrierpontja támogatásával, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával együttműködve kedden rendezte álláskereső és pályaválasztás előtt álló fiataloknak a hagyományos tanácsadást és cégbemutatót. 

Az elsők között érkezett a rendezvényre a pedagógusnak készülő Dragonya Gergő földrajz-történelem szakos hallgató. 5 évig szeretne maradni az egyetemen, akkor középiskolában is taníthatna. 

Az állásbörzéről már hallottam, de még nem volt szerencsém részt venni rajta. Most az egész csoporttal eljöttünk, és szétnézünk. A jövőtől azt remélem, hogy magasabbak lesznek a tanári fizetések, az állásbörzétől pedig azt, hogy sok dologgal megismerkedhetek.

A több mint húsz hazai kiállító több tucat állásajánlattal, jogi és önéletrajz író tanácsadással, külföldi tanulmányokkal vagy ösztöndíjjal kapcsolatos tájékoztatóval várta a vendégeket. Próbainterjúkat és tanácsadást is kínáltak a fiataloknak. Olyan munkaadók, akik munkaerőt keresnek a térségben.

Mi lenne a célja? Jövőképet adni a fiataloknak. Szerencsére nagyon pozitív dolgokról tudunk számot adni, hiszen a Kormányhivatal is kifejezetten érdekelt abban, hogy a Nyíregyházán tanuló fiatalság jövőképet lásson Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Szerencsére van is jövőkép, hiszen rengeteg cég, vállalkozás találta meg a számítását a megyében. Egyre többen vannak, egyre többen keresnek szakképzett  munkaerőt. Ez a mai nap erről szól,  összekötni a keresletet a kínálattal.

- fogalmazott a rendezvény kapcsán Polgári András, a Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

A Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a megyében 20 helyen méri fel az igényeket, közvetít, tanít és mentorálja az álláskeresőket. 

Egy idén márciusban indult program működteti Nyíregyházán a Városháza épületében a Család és Karrier Pontot, mely hátrányos helyzetű embereket, nőket, ezáltal családokat támogat 2020 végéig.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere kiemelte:

Az elmúlt években a város vezetése, az önkormányzat, az egyetem vezetése, a városban működő nagy cégekkel együtt rendszeresen konzultál arról, hogy milyen lehetőséget tud adni Nyíregyháza a fiatal pályakezdőknek. Azt gondolom, hogy az objektív feltételek sokat javultak az elmúlt években. Minden évben, és most is folyamatban van új munkahelyteremtő beruházás, de nem csak a nagy cégek, a kis és közepes cégek is folyamatosan fejlesztenek, és ez munkalehetőségekkel jár együtt.

Egyre több a Nyíregyházi Egyetemen a szakmai gyakorlatot vállalók köre és a duális képzés is. A polgármester mellett az Egyetem rektora is a mellett szólt, hogy a szellemi és erkölcsi tőkével bíró fiatalok itthon is boldogulhatnak, és támogathatják térségünk fellendülését.

Örömmel mondhatom, hogy a Nyíregyházi Egyetem egyre több céggel, intézménnyel köt kapcsolatot, és ezek egyre inkább erősebbé válnak. Kutatásink, eredményeink produktuma nem marad  az intézményen belül. Megpróbáljuk kivinni a cégek felé, az emberek felé, ezáltal hozzájárulni a térség, a megye innovációjához.

- fogalmazott köszöntőjében a rektor, Vassné Dr. Figula Erika.

A Nyíregyházi Egyetemen nagy hagyománya van a Diplomás Pályakövető Rendszernek, mely nem csak a hallgatók, de a már végzett diákjaik körében is mérik karrierjük alakulását, igényeiket, és azt,  hogyan boldogulnak az intézményben szerzett oklevelükkel. Az adatokat aztán felhasználják a képzési struktúra tervezésekor.

Kapcsolódó galéria

Karriernap az egyetemen