A nyíregyházi Dankócsik István immáron 40 éve folyamatosan konzerválja magát – így fogalmaz, amikor a futásról kezdünk beszélgetni. 1983 óta húzza fel rendszeresen a futócipőjét, 1986 és 1999 között csak egyetlen egy napot hagyott ki, az elmúlt 5 évben pedig egyet sem. Ami a legeket illeti: futott már -22 fokban és +38-ban is. Idén nyitotta meg a 40. naptárát, amiben a teljesítményét vezeti, és az összesítés ma 87 500 lefutott kilométert mutat.

Függőség? Egészségmegőrzés? Magabiztosságot, vagy éppen erőt ad? Dankócsik István azt mondja, neki mindent egyben jelent a futás. Ő útra kel szélviharban, hóviharban, szakadó esőben, karácsonykor és húsvétkor is, és ebben még a halál sem akadályozhatja meg.

„Az az életfilozófiám, hogy ha meghalok, azután is minden nap elmegyek futni az Atlétikai Centrumba, mert engem ebben a halál sem állíthat meg.”

– Idén április 10-én lesz 40 éve, hogy egy belső hangnak köszönhetően elkezdtem futni és azóta sem hagytam abba – mondja.

– Az életem része lett. Minden áldott nap elindulok otthonról 5 órakor, előtte 15 percet tornázok, majd az új Atlétikai Centrumban lefutok 3 kört. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy 1983 óta hány napot hagytam ki. Én élvezem a futást és tudom, hogy bármilyen betegséget így könnyebben át tudok vészelni. Magabiztosságot ad és konzerválja az öregedési folyamatot. Precízen vezetem asztali naptárakban a teljesítményemet, azt, hogy hány fokban, hány perc alatt, mennyit futok. Idén már a negyvenediket nyitottam meg. Kezdetben 8–10 kilométereket futottam, most már csak három kört, de minden egyes nap. Akik még csak gondolkodnak azon, hogy milyen jó lenne mozogni, azoknak üzenem: bátorság és hajrá! Ha rászoknak, sosem hagyják abba.

A fotó 2012-ben készült a Városi Stadionban