Ismét Waldlaufer futás

Máj 20, 2016
Egy éve több mint ezren teljesítették a három kilométeres távot.

Május 28-án ismét megrendezik a Waldlaufer futást. A táv ezúttal is 3 kilométer lesz, szokás szerint a mezőny az Erdei Tornapályától indul. Ez már az 5. alkalom, hogy megszervezik az eseményt.

– Furcsa kimondani, hogy ez már az ötödik alkalom lesz. Büszke vagyok arra, hogy évről évre egyre sikeresebb az esemény, és mindig igyekszünk valami újdonságot is becsempészni – mondta Hargitay János főtámogató.

Most például vállalkozásoknak hirdettek versenyt, így amelyik cégtől a legtöbben állnak rajthoz, jutalmat kap. Díjazzák a szervezők azokat az iskolákat, ahonnan a legtöbb diák vesz részt, de a legmesszebbről érkező iskola is pénzjutalmat kap. Számos kiegészítő program is várja az érdeklődőket, és mindenki tombolát is kap egy karszalag formájában. Az első Halkóné dr. Rudolf Éva, a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság elnökének csuklójára került, aki elindul a versenyen.

– Ezúttal az unokámat is elhozom, aki kilenc hónapos. Természetesen nem futunk majd, hanem sétálva teljesítjük a távot. Sóstó Nyíregyháza gyöngyszeme, öröm itt mozogni – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva.

A tombola fődíja egy tablet. Az első Waldlaufer futáson 400-an vettek részt, egy éve már 1200-an álltak rajthoz. A szervezők abban bíznak, idén tovább emelkedik a létszám. A futás 9 órától kezdődik. 

Dankó László

Előző hír
Ezen a hétvégén is volt Zene Sóstón - Feldolgozások a No Dress Code Acoustictól
Következő hír
Válogatott meccsel nyit az Aréna

Kapcsolódó híreink