Író-olvasó találkozó – A veszteségről és az élni akarásról beszélgettek
Egy különleges, interaktív közönségtalálkozót tartottak az Esélycentrumban Nyíregyházán. A rendezvényen Frankó Betta, a Lelkisúgó oldal ismert pszichológusának új, lélekemelő önismereti könyvét, "A báb" című írását mutatták be. Az eseményen beszéltek a veszteségfeldolgozás folyamatáról, valamint az irodalomról és a könyvek szerepéről is.
Engedd magad szabadon a bábodból!
Noha mindannyian hordozunk fájdalmas emlékeket, kevesen tudjuk, hogyan lehet ezeket valóban elengedni. Frankó Betta, a Lelkisúgó oldal ismert pszichológusa új könyvén, "A báb" című írásán keresztül mutatja be, az emberi lélek miként képes feldolgozni olyan eseményeket, melyekről nem is gondolnánk, hogy hosszútávon is elkísérhetnek minket. Az író egy közönségtalálkozó keretein belül beszélt szombaton az Esélycentrumban a veszteségek feldolgozásának folyamatáról, valamint az önelfogadásról, önegyüttérzésről. A szerző a találkozón elárulta: könyve komoly háttérmunka eredménye, körülbelül 5 évig készült és minden korosztályt érinthet.
– Én azt gondolom, hogy ez egy olyan könyv, amely meglepően széles célközönséget szólít meg. Én is azt hittem, hogy a fiatalabb, önismeretre nyitott korosztály lesz az elsődleges célcsoportja. De meglepően sok idősebb, nyugdíjas korú olvasói visszajelzést is kaptam, ami nekem egy nagyon jól eső érzés
– fogalmazott a pszichológus.
Frankó Betta hozzátette: önbecsülésünk felépítése, a megbocsátás képessége, önmagunk szeretete és múltunk elfogadása létfontosságú a kiegyensúlyozott élethez. Hangsúlyozta: A báb egy olyan írása lett, melynek témáját akár folytatni is lehet majd, hiszen mindig vannak olyan területek az emberi érzésekkel kapcsolatban, melyeket tovább lehet fejtegetni.
Kellenek a személyes kapcsolatok
Az író-olvasó találkozón Ling-Balogh Erna, a Kalliope Kiadó vezetője is részt vett. Elmondta: napjainkban nagy az igény a hasonló önismereti könyvekre, a pszichológus kötete ráadásul hiánypótló írás.
– Betta könyve olyan hiánypótló témával foglalkozik, amelyhez mások nem mertek eddig nyúlni Magyarországon. A veszteségfeldolgozás egy nagyon érzékeny terület, és nagyon fontos erről ezen a lírai szépségen keresztül hallanunk és olvasnunk
– mondta Ling-Balogh Erna.
A kiadó vezetője azt is kiemelte, hogy az ilyen író-olvasó találkozóknak hatalmas jelentősége van. Bár manapság az online térbe való áthelyezkedés előnyökkel is jár, azonban a személyes találkozókon keresztül az emberek sokkal közvetlenebbül tudnak kapcsolódni, valamint így teljesen mást tud megmutatni magából egy szerző és egy kiadó is. A szombati rendezvényen ajándéksorsolásra, könyvvásárlásra, továbbá dedikálásra is lehetősége volt a látogatóknak.


