Ingyenes állatparki sétára invitálták ma a nyíregyházi nyugdíjasokat
Fotó: Szarka Lajos

A térítésmentes lehetőség ahogy az elmúlt években, idén is kedvelt volt. Ma délelőtt is több száz szépkorú érkezett a város legismertebb turisztikai attrakciójához.

Többek között busszal is folyamatosan érkeztek a nyíregyházi nyugdíjasok az ingyenes állatparki sétára. Több százan vettek részt az önkormányzat által támogatott, térítésmentes napon. Mező Sándor nyugdíjas azt mondta:

Most jöttem először a nyugdíjasoknak szervezett látogatásra. Voltam már itt, igaz, nem nyugdíjas alkalomkor. Körülbelül 3-4 éve voltam az Állatparkban utoljára és úgy gondoltam, megnézem azt, amit a sajtóban olvastam: nagyon sok fejlesztés volt itt, érdemes megnézni az Állatparkot. És ha még térítésmentesen is megtehetem, az nagyon jó lehetőség.

Juhász Lászlóné azt mondta:

Jó lehetőségnek tartom ezt, hogy a közösség összefogjon és együtt legyünk itt és együtt töltsük a szabadidőnket.

Nyíregyháza polgármestere is köszöntötte a séta előtt a nyugdíjasokat. Dr. Kovács Ferenc polgármester emlékeztetett, az Idősügyi Tanács javaslatára, idén már harmadik alkalommal szervezték meg az ingyenes állatparki sétát a szépkorúaknak.

Nagyon örülök, hogy ennyien itt vannak, senkit nem riasztott vissza a szomorkásabb idő. Nagyon fontos az, hogy ezt a napot már meg tudjuk szervezni, ráadásul folyamatosan. Az idősek sok más kedvezményt is kapnak; hat éve véget vetettünk annak az időszaknak, amikor járna, de nem jut. Most már jut! Nagyon sok hasonló támogatásunk van és én nagyon örülök, hogy ezt a nyugdíjasok nagyon nagy számban ki is használják. Ezt tervezzük a jövőben is folytatni.

A nyíregyházi nyugdíjasok nagy örömmel vettek részt az ingyenes állatparki sétán. 500 faj ötezer egyedét tekintették meg Sóstógyógyfürdőn.

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója kiemelte:

Én azt szoktam mondani, hogy 'nem ússza meg senki az Állatparkot', tehát ha nem jött el valaki ide gyerekkorában, akkor muszáj lesz eljönni az unokájával – és ez most nagyon érdekes, nincsenek gyerekek, nincsenek unokák, csak nagymamák és nagyapák, akik nagyon boldogok.

A szépkorúakat további színes programok várják a közeljövőben Nyíregyházán. Október elseje délután az Idősek Világnapja alkalmából rendez ünnepséget Nyíregyháza Önkormányzata a Continental Arénában, október 10-én pedig Nyugdíjas Ki Mi Tud-ot, kulturális seregszemlét tartanak a Váci Mihály Kulturális Központban.

Kapcsolódó galéria

Nyugdíjas séta az Állatparkban