In memoriam Szemján Tibor – Nyugodjon békében!

Ismét egy elkötelezett nyíregyházi lokálpatriótát, egy elismert, a helyi közéletben és a gazdaságban tevékenykedő személyiséget gyászolunk… Szemján Tibor nyitott, őszinte ember volt, aki fiatal közgazdászként került a város közéletébe.

Mindig figyelte és kereste a gazdaságban valamint az élet más területén az új megoldásokat. Lelkes reformer és elkötelezett baloldali volt. Kezdeményezte, segítette a civil szervezetek létrejöttét, számukra a mindennapi működéshez a lakótelepi művelődési házak megnyitását. Már az 1980-as évek elején támogatta a magánvállalkozások új formáit, a kereskedők tulajdonhoz juttatását. Mindig volt ötlete arra, hogy hogyan lehet bevonni a városlakókat a döntések előkészítésébe, hogyan lehet a döntéselőkészítéshez és a döntéshozatalhoz minél közelebb vinni az abban érintett városlakókat.

Egész életes során önzetlenül, őszinte szerénységgel egyengette több fiatal bekapcsolódását Nyíregyháza közéletébe. A rendszerváltást követően ő volt az nyíregyházi MSZP Szervezet első helyi elnöke. Később a civil életben egy vállalat igazgatójaként és magánvállalkozóként is sikeresen dolgozott. És bár később az aktív közélettől távolabb került ugyan, de érdeklődése városunk ügyei iránt élete végéig megmaradt.

Szeretettel és tisztelettel emlékezünk rá! Nyugodjon békében!
 

 

Forrás: MSZP Nyíregyházi Szervezete