In memoriam Dr. Wischán Elek – Búcsúzik a Szabolcs megyei kórházcsoport

Életének 94. évében, 2019. december 18-án elhunyt dr. Wischán Elek nyugalmazott osztályvezető pszichiáter főorvos, a Sántha Kálmán Szakkórház egykori igazgatóhelyettese.

Dr. Wischán Elek 1926. július 9-én született Sátoraljaújhelyen. 1953-ban végezte el a Szegedi Orvostudományi Egyetemet. Orvosi pályája a Szentesi Kórház Neurológiai és Pszichiátriai Osztályán kezdődött. 1957-ben szakvizsgázott pszichiátriából, majd 1959. január 3-án kezdett el dolgozni Nagykállóban a Megyei Ideg- és Elmegyógyintézetben, ahol néhány év megszakítással 2017. december 31-ig dolgozott.  

1961-1966-ig a Nyíregyházi Megyei Kórházban az Ideg Szakrendelőt vezette. A kórházban töltött évek alatt folyamatosan haladt előre a szakmai ranglétrán. Neurológiából 1960-ban szerzett szakorvosi képesítést, majd 1964-ben igazságügyi orvos-szakértői szakvizsgát tett. 1966-ban osztályvezető főorvosi kinevezést kapott a nagykállói Ideg- és Elmegyógyintézetben, ahol a férfi Pszichiátriai Osztályt vezette. Osztályvezetői tisztsége mellett kórházigazgató-helyettesi feladatokat is ellátott. Igazgatóhelyettesi munkássága során a régi épület felújítása, kivitelezésének irányítása is rá hárult. 1986-ban nyugdíjba vonult, de néhány hónap után visszatért, és az ambuláns ellátásban csak tavalyelőtt hagyta abba munkáját. Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként 2018 őszén Pro Sanitate-díjban részesült. Országosan is egyedülálló, hogy valaki ilyen hosszú évekig praktizáljon.

A betegellátás, a betegek iránti tisztelete, empátiája, a gyógyításért érzett elkötelezettsége mindig elsődleges volt. A Pszichiátriai Gondozó orvosaként betegek ezreinek lelki egészségére ügyelt.

A képzőművészet jelentette számára kreativitásának kibontakozását. Alkotásainak egy része Szakkórházunk könyvtárát díszíti. Képei megörökítették a munkatársak portréját, hangulatokat, érzelmeket. Verlaine Őszi chanson című verse indította el művészetében az akvarellek korszakát, leginkább az ősz világa foglalkoztatta, melyet érzelmében, hangulatában, líraiságában legközelebb érzett magához.

Tisztelettel és elismeréssel adózunk példaértékű szakmai elkötelezettsége, a gyógyító munka iránti szenvedélye, embersége előtt!

Emlékét megőrizzük!

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház